Kövér László: Európa konok hívei vagyunk

Kövér László Kétpó, 2015. június 7.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Történelmi Magyarország Emlékpark avatóünnepségén Kétpón 2015. június 7-én. Előtérben a Szent Korona másolata.
MTI Fotó: Mészáros János
Kétpó, 2015. június 7. Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Történelmi Magyarország Emlékpark avatóünnepségén Kétpón 2015. június 7-én. Előtérben a Szent Korona másolata. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
A kormány a megválasztásakor nemzetének és Európának is hűséget fogadott -  mondta Kövér László szombaton Cégénydányádon, egy közösségi ház avatásán. Októberben még kihátrált volna az EU-ból.
Vágólapra másolva!

Hűségéről biztosította Európát Kövér László: az Országház elnöke a IV. Szamosfeszt fesztiválon, egy cégénydányádi hagyományőrző ház átadásán mondott beszédet. Hangsúlyozta:

amely az európaiak otthona marad, és nem válik Európán kívüli erők játékszerévé”.

Előre a hűség útján

A házelnök szerint kormánya 2010-ben és négy évvel később is arra kapott megbízást, hogy az országot a nemzeti és európai hűség útján tartsák.

Kövér László, a Szent Korona másolatával Forrás: MTI/Mészáros János

Kövér László tavaly októberben ugyanakkor még az EU elhagyásáról beszélt, leszögezve, hogy Magyarország nem kér az uniós diktátumokból.

Keresztény gyökerek

A közel 200 millió forinból készült hagyományőrző ház megnyitóján Kövér László

a nemzeti ellenállási jogra is emlékeztetett.

Utóbbi szerinte az önazonosságukat őrző közösségek joga ahhoz, hogy megtartsák keresztény szellemi gyökereiket.

A király ellen

Az ellenállási jog ugyanakkor teljesen mást jelent, ha történelmi értelmezését vesszük: az Aranybulla 31. cikkelye szerint

a nemességnek joga volt ellenállási mozgalmat szervezni a király ellen, ha az hűtlenné vált a néphez.

Erről a a nemesi rendek aztán 1687-ben, a pozsonyi országgyűlésen lemondtak, ahogy a szabad királyválasztás jogáról is.