Gyermekvédelmis a gólyatábori erőszakba belebukó HÖK-ös

Vágólapra másolva!
Gyermekvédelemmel foglalkozik egy állami szervezetnél az ELTE jogi karának volt HÖK-elnöke, akit egy gólyatábori erőszak eltussolásával vádoltak, és ezért elküldtek az egyetemről. Bubla Áron az egyetem fegyelmi bizottságával szemben annak idején azt állította, hogy nem tussoltak el semmit.
Vágólapra másolva!

Állami alkalmazásban áll, és gyermekvédelemmel foglalkozik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársaként Bubla Áron, akit tavaly ősszel tanácsoltak el az ELTE jogi karáról, miután a fegyelmi bizottság

a kari HÖK elnökeként az ő felelősségét is felvetette egy 2013-as, gólyatáborban történt állítólagos erőszak eltussolása ügyében.

Gyermekvédelmis lett belőle

A botrány miatt eltanácsolt egykori HÖK-elnök jelenleg egy, a többi között javítóintézeteket is fenntartó, országos hatáskörű állami háttérintézmény alkalmazottja - ez derült ki egy közérdekű adatigénylésre kapott válaszból, amit az Átlátszó Oktatás blog dolgozott fel.

Bubla Áront alig öt hónappal a fegyelmi eljárás után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vette alkalmazásba, személyi asszisztensi munkakörbe. A Főigazgatóság idén február 2-án létesített vele határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszonyt. Bubla bruttó 285 ezer forintot keres.

Fellebbezett a döntés ellen

Mint arról az Origo is beszámolt, a 2013-ban a jogi kar HÖK-elnökévé választott Bubla annak idején fellebbezett a fegyelmi eljárás alapján hozott, őt az egyetemről kizáró döntés ellen. Ennek halasztó hatálya van, így tanulmányait folytatni tudta az egyetemen.

Mezey Barna, az ELTE rektora, Fábri György rektorhelyettes és Zaránd Péter, az ELTE egyetemi HÖK-elnöke Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Bubla akkor úgy nyilatkozott: Nagyon elfogult ítélet született, amelyben

Az eset miatt hat hallgató ellen indult fegyelmi eljárás. Bublát és egy másik HÖK-ös vezetőt kicsapták, egy hallgatót két félévre eltiltottak, egy szervezőt megróttak, egy szervezőt felmentettek, egy diák ügyében pedig elhalasztották az eljárást. Mindannyiukat az ügy kezelése miatt vonták felelősségre.