Szijjártó Péter: Mi is szeretjük a szabadságot

Fogadás a függetlenség napja alkalmából az amerikai nagykövetségen
Colleen Bell és Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
A magyarok és az amerikaiak szeretik a szabadságot, és ez összeköti a két nemzetet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet fogadást adott az Egyesült Államok függetlenné válásának 239. évfordulója alkalmából. Szijjártó Péter az eseményen mondott beszédében kiemelte: Magyarországnak és az Egyesült Államoknak a jövőben is szorosan együtt kell működnie, és Magyarország mindig készen áll minden fontos kérdés megvitatására, ahogyan az barátok, szövetségesek között illik. A külügyminiszter egyúttal bejelentette: szeptemberben újranyitják a magyar főkonzulátust Chicagóban.

Közösen a terrorizmus ellen

Európa ma óriási kihívásokkal néz szembe, és amikor Magyarország az ezekre adandó válaszokat fontolgatja, számít a szoros együttműködésre az Egyesült Államokkal. A két ország már eddig is sok erőfeszítést tett a terrorizmus visszaszorítására, és a magyar parlament nemrégiben úgy döntött, hogy katonákat küld, akik együtt küzdenek majd amerikai társaikkal a terrorizmus megfékezéséért, a helyzet javításáért a Közel-Keleten - mondta.

Colleen Bell és Szijjártó Péter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy fontos cél Közép-Európa energiabiztonsága, Magyarország érdeke, hogy megoldást találjon erre , és ebben számít az Egyesült Államok támogatására. Kitért arra is, hogy Magyarország érdeke a stabil, békés és erős Ukrajna a 150 ezer ott élő kárpátaljai magyar miatt is. Kiemelte a magyar-amerikai gazdasági együttműködés fontosságát, és felhívta a figyelmet arra is, hogy Európa nagy gazdasági kihívásokkal néz ugyan szembe, de a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok töretlenül fejlődnek.

Különleges nap

Az amerikai nagykövet az Egyesült Államok és Magyarország együttműködésének jelentőségét hangsúlyozta, és ő is azt mondta, hogy mindkét ország elkötelezett a szabadság mellett.
Colleen Bell felidézte: július 4. különleges nap, a függetlenség napja az Egyesült Államokban, amikor az amerikai történelem egyik legjelentősebb évfordulóját ünnepelik. 239 évvel ezelőtt az addigi gyarmatok függetlenek, szabadok lettek, elfogadták a függetlenségi nyilatkozatot a szabadság és igazságosság alapján - emlékeztetett. Hozzátette: az amerikaiak ezt a napot díszfelvonulással, piknikkel, tűzijátékkal, és nem fegyverek felvonultatásával ünneplik.

A biztonság az erő szempontjából is fontos

A diplomata kifejtette: bár az Egyesült Államok a függetlenségét ünnepli ezen a napon, a biztonság, az erő szempontjából a szövetségkötés is fontos. Az Egyesült Államok a NATO keretében Magyarország szövetségese, mindkét ország elkötelezett a béke és a biztonság mellett - mondta. A nagykövet kiemelte a két országot összefűző gazdasági kapcsolatok jelentőségét is.