Több ezer ápoló követelt béremelést a Parlament előtt

Budapest, 2015. július 1.
Babonits Tamásné Jutka, a MESZK fekvőbeteg-ellátásért felelős alelnöke (k) beszél 2015. július 1-jén a belvárosi Jászai Mari téren, ahol a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vonulós demonstrációjának résztvevői gyüle
Budapest, 2015. július 1. Babonits Tamásné Jutka, a MESZK fekvőbeteg-ellátásért felelős alelnöke (k) beszél 2015. július 1-jén a belvárosi Jászai Mari téren, ahol a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vonulós demonstrációjának résztvevői gyülekeznek. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Béremelést követelt több ezer egészségügyi dolgozó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által szervezett demonstráción szerda délután a budapesti Kossuth téren.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon tartott megmozdulás résztvevői – a szervezők közlése szerint mintegy négy és fél ezren – a Jászai Mari térről vonultak a Kossuth térre.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kamara elnöke, Balogh Zoltán petíciót adott át Dublinszki-Boda Péternek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetőjének, aki azonban nem szólt a résztvevőkhöz, mert nem kapott nyilatkozattételi jogot.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A petícióban jelezték: a szakdolgozók szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint

ha 2015. szeptember 30-ig nem történik határozott és számottevő bérfejlesztés a szakápolóknál, akkor életbe lép a munkaviszony felmondásáról szóló nyilatkozatuk.

A szervezők tájékoztatása szerint csak a rendezvényen több százan aláírták ezt a dokumentumot.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Balogh Zoltán kamarai elnök a beszédében kiemelte, hogy szakdolgozók nélkül nem lehet egészségügyet építeni és beteget ápolni. A kormánynak kell kiszámítható életutat biztosítania ahhoz, hogy egy helyen, egy fizetésből meg lehessen élni. Hozzátette:

a döntéshozóknak meg kell állítaniuk az elvándorlást.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Amiatt is fontos a kiszámítható életpálya, hogy a fiatalok számára vonzó legyen ez a hivatás – mondta. "Nem kívánunk mást, csak kiszámítható életutat, itthon, Magyarországon" – hangoztatta Balogh Zoltán. "Hajrá, magyarok! Hajrá, magyar egészségügyi szakdolgozók!" – zárta beszédét a kamarai elnök.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A demonstráción ismét azt a tizenkét pontot tartalmazó szórólapot osztották ki, amelyen az egészségügyi szakdolgozók követeléseiket már hónapokkal ezelőtt megfogalmazták a kormánynak. Ezek között egyebek mellett kérték

  • szakdolgozói életpályamodell azonnali bevezetését,
  • a bértárgyalás azonnali megkezdését,
  • 50 ezer forintos alapilletmény-emelést,
  • cafeteria-rendszer bevezetését,
  • az egészségügyi államtitkárságon belül az ápolásügy képviseletének megerősítését.
Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Irinyi Tamás szegedi osztályvezető ápoló az egybegyűltekhez szólva azt mondta: ugyan az egészségügyi dolgozók ünnepnapja van, de

a szakdolgozóknak nincs mit ünnepelniük.

Szóvá tette, hogy a június 15-i, egészségügyről rendezett parlamenti vitanapon kormánypárti képviselők alig voltak jelen, akik pedig ott voltak, irreális képet festettek az ágazatról.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A döntéshozóknak „fel kellene fogniuk”, hogy

ápolók és eszközök nélkül nem lehet ellátni a beteget,

ezek beszerzéséhez azonban pénz kell – fogalmazott. Hozzátette, ilyen feltételek mellett nehéz megfelelni az elvárásoknak. A szónok hangsúlyozta, hogy nemcsak az egészségügyi dolgozókért demonstrálnak, hanem a betegekért is.

– mondta az egészségügyi dolgozók nevében.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A demonstrálók egységesen fehér pólóban, sokan fehér lufival vonultak,

sokan érkeztek vidékről; a szervezők tájékoztatása szerint 60 autóbusszal csaknem háromezren.

A demonstrálók táblái többnyire azt jelezték, hogy az ország melyik megyéjéből érkeztek, volt néhány felirat, amely jobb munkakörülményeket követelt, például "Hivatástudatból éljünk?!".

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A résztvevők a demonstráció végén egy vérhez hasonlító piros folyadékot tartalmazó fiolát tűztek egy fehér hungarocellből kivágott óriási szívbe a Parlament főlépcsőjénél.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Egészségügyért, az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség és az Eleven emlékmű nevű csoport virrasztást szervezett a Parlament elé a demonstrációt követően.