Műtét után az intenzíven kezelik Rékasi Károlyt

Rékasi baleset
Vágólapra másolva!
A Honvédkórház intenzív osztályán kezelik Rékasi Károlyt, miután motorjával egy autónak ütközött tegnap délután a XXII. kerületi Háros utcában. Az Origo úgy tudja, a színész súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, ami miatt meg is kellett műteni. A színész lélegeztetőgépen van
Vágólapra másolva!

A színészt a Honvédkórház intenzív osztályán kezelik, a legfrissebb információk szerint súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett. Úgy tudjuk, lélegeztetőgépre kapcsolták, annyira súlyosak a sérülései. Szemtanúk szerint a színészt már a baleset helyszínén intubálni - azaz mesterségesen lélegeztetni - kellett.

Az Origo még tegnap este beszélt Böjte Pirossal, a Barátok közt szóvivőjével, aki azt mondta, hogy a család kérésére nem adhat ki információt a színész állapotáról.

Nyilatkozott a balesetről az autó sofőrje, aki úgy emlékszik vissza, hogy éppen balra akart fordulni a Háros utcáról a Gyöngyszem utcába, indexelt, de a mögötte haladó motoros ezt valószínűleg nem figyelte. Már kanyarodott az autóval, amikor a motoros úgy döntött, hogy megelőzi, de belé hajtott.

A sofőr a Blikknek azt mondta, sejtette, hogy a motoros súlyosan megsérülhetett, mint mondta, hatalmas erővel csattant az autójába a motor.

A baleset helyszíne Forrás: Polesz Ábel

Az Országos Mentőszolgálat nem közölt részleteket Rékasi állapotáról, annyit azonban elárultak, hogy a balesetben más nem sérült meg, csak őt vitték kórházba az ütközés után.

Az Ittlakunk.hu XXII. kerületi kiadásának nyilatkozó szemtanú szerint hatalmas ütközés volt.

- mondta a férfi.

Már csak a törmelékek vannak a helyszínen Forrás: Polesz Ábel

Mi lesz a sorozattal?

Bartha Zsolt történetszálait a Barátok köztben felvették jó előre, a színész amúgy is megkezdte szabadságát az RTL Klub szappanoperájánál. Augusztus 24-én kellene visszatérnie a stúdióba, a stáb várja vissza, mondta az Origónak Böjte Piros.

Rékasi Károly Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Rékasi a Barátok közt egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője, annak ellenére, hogy negatív figurát alakít. Az alapcsapat tagja, már csak páran vannak az 1998-as társaságból. Korábban számos tévéfilmben, sorozatban megfordult (Kisváros, Linda), de szinkronban is igen aktív, hallhattuk A jedi visszatérben, az X-aktákban, A Gyűrűk Urában és sok más produkcióban.

Még több hír Rékasi KárolyrólRékasi Károly súlyos balesetet szenvedetthttp://www.life.hu/bulvar/20150630-rekasi-karoly-szinesz-sulyos-balesetet-szenvedett-es-egy-budapesti-korhazban-apoljak.htmlFélmeztelenül szelfizett Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/bulvar/20150629-rekasi-karoly-felmeztelenul-szelfizett-facebookon-tette-kozze-kepet.htmlLevágta egy nő kezét Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/bulvar/20150628-rekasi-karoly-a-baratok-kozt-sztarja-levagta-egy-no-karjat-egy-buvesztrukkben.htmlKönnyek között mondott köszönetet Rékasi Károly Pikali Gerdánakhttp://www.life.hu/intim/20150618-rekasi-karoly-szinesz-pikali-gerdanak-mondott-koszonetet-a-jozsef-attila-gyuru-atvetelekor.htmlRékasi Károly: "Jó simogatni Gerdát"http://www.life.hu/intim/20150527-rekasi-karoly-es-pikali-gerda-a-francia-boldogsag-cimu-ketszemelyes-darabban-a-jozsef-attila.htmlKirabolták Rékasi Károlyt és Pikali Gerdáthttp://www.life.hu/otthon/20150430-kiraboltak-rekasi-karolyt-es-pikali-gerdat.html