Meghalt Peták István, az MTV volt elnöke

Peták István beszélget gesztikulál HÉTKÖZNAPI MOZOG Budapest, 2014. június 4.
Peták István újságíró, a Magyar Televízió egykori elnöke a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. 
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Budapest, 2014. június 4. Peták István újságíró, a Magyar Televízió egykori elnöke a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Életének 75. évében elhunyt Peták István, a Magyar Televízió volt elnöke.
Vágólapra másolva!

Az újságíró-szerkesztőt, aki 1996 és 1998 között volt a Magyar Televízió Rt. elnöke. Hosszan tartó súlyos betegség után kedden hajnalban budapesti otthonában halt meg.

Életútja

Peták István 1940. december 20-án született Sajókazán, tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Újságírói pályája kezdetén, 1964-től a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójánál dolgozott, 1968-tól stúdióvezetőként.

Ezután 1971-től a Magyar Rádió és Televízió különböző szerkesztőségeiben dolgozott; 1972-ben került a televízió ifjúsági osztályához, ahol a szerkesztőség helyettes vezetőjévé nevezték ki. A belpolitikai főszerkesztőség társadalompolitikai szerkesztőségének vezetésére 1979-ben kapott megbízást.

Ebben az időben született meg az Ablak című műsor,

amelyet Horváth Ádám rendezővel együtt indítottak el.

Peták István újságíró, a Magyar Televízió egykori elnöke a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén Forrás: MTI/Zih Zsolt

Az aktuális műsorokat 1988-tól felügyelte a televíziónál. 1990 őszén kinevezték a televízió 2-es csatornájának intendánsává,

nevéhez fűződik az országgyűlési közvetítések közvetítési rendjének kialakítása,

a körzeti híradók, valamint a határon túli magyarsággal foglalkozó szerkesztőség beindítása.

Utóbb a Körzeti és Kisebbségi Műsorok Igazgatóságának, majd a Regionális Műsorok Főszerkesztőségének lett a vezetője.

Elnökké választották

Peták Istvánt 1996-ban a Magyar Televízió Rt. elnökévé választották, 1998-ig maradt ezen a poszton. Ezután 2003-as nyugdíjba vonulásáig a Magyar Televízió Rt. főmunkatársa volt, majd 2003-as nyugdíjba vonulása után 2010-ig a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának, az MDF által delegált elnökségi tagja.

Tavaly megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismerést.