A szerzetes barátja is részt vesz a pannonhalmi vizsgálatban

Pannonhalma
Az apátság látképe a dombok aljáról
Vágólapra másolva!
A pszichiáter éveken át jó barátja és munkatársa volt annak a pannonhalmi szerzetes tanárnak, aki egykori tanítványai szerint zaklatójuk volt. A doktornő ennek ellenére a zaklatási ügyeket vizsgáló bizottság tagja lett.
Vágólapra másolva!

A pannonhalmi főapát, a perjel és a pszichiáternő a tagja annak a bizottságnak, amelyik belső vizsgálatban igyekszik kideríteni az egyik volt pannonhalmi szerzetes tanár ellen tett panaszok valódiságát. A férfit azzal panaszolták be volt diákjai a főapátnál, hogy több mint tíz évvel ezelőtt elfogadhatatlanul viselkedett velük.

Pannonhalmi Bencés Főapátság Fotó: Polyák Attila - Origo

A hrportal.hu információi szerint a pszichiáter és a szerzetes 2007-től 2014 nyaráig közösen tartott képzéseket „Spirituális kísérés", majd „Csend-kurzus" néven a főapátság épületében. A spirituális kísérést kommunikációs folyamatként értelmezték. A Csend-kurzusban a két vezető 3 és fél napos bentlakásos képzéseket tartott felnőttek részére szállással, étkezéssel. A pszichiáternő cége jelenleg is tart képzéseket a főapátság épületében hívőknek és nem hívőknek.