Az MSZP is beállt az olimpia mögé

önkormányzati választások 2014 mszp kunhalmi ágnes
Vágólapra másolva!
A kormánypártok országgyűlési határozatban rögzítenék, hogy a parlament támogatja a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezését. A két legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP és a Jobbik korábban adott már ki olyan nyilatkozatot, amelyben az olimpiai rendezés pályázására szólítottak fel. Kunhalmi Ágnes a napokban arról beszélt, hogy az ötkarikás játékok megrendezése nem jobb-, vagy baloldaliság kérdése. 
Vágólapra másolva!

„A sport össze kell, hogy kösse az embereket” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke. Ha rajta múlna, inkább az oktatásra költene a sporttal szemben, mert szerinte az oktatásra költött forintok nagyobb befektetések. „A kettő együtt viszont olyan erőt adhat Magyarországnak, amely páratlan sikerek elé állíthatja az országunkat” – fogalmazott a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért sorozat budapesti állomásán.

Nem párpolitikai kérdés

Kunhalmi Ágnes szerint az olimpia nagyon erős katalizátora lehet a gazdaságnak, a különböző fejlesztéseknek és a hitünknek is. „Kell az, ami újra löketet ad nekünk, és újra optimistává teszi a magyarokat.

Ez nem hiszem, hogy pártpolitikai kérdés lenne.

Egy sportolónak az eredménye, egy ország hírnevének az öregbítése, ennek a méltósága nem jobb-, vagy baloldaliság kérdése.” Az MSZP fővárosi elnöke szerint:

„Én az MSZP budapesti elnökeként is azért támogatom ezt az ügyet, hogy ne utáljuk annyira egymást, hanem egy kicsit szeressük egymást” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Kunhalmi Ágnes is támogatja az olimpiai rendezést Fotó: Bielik István - Origo

Nem csak a beruházásokról szól

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője szerint „egy olimpia nem csak és kizárólag beruházásokról szól, hanem sokkal inkább az odavezető útról, és arról, hogyan leszünk az olimpiai rendezéshez vezető úton egy jobb nemzet, és hogyan leszünk egy sikeres olimpia megrendezése után egy még jobb nemzet”.

Horváth Csaba szerint az olimpiához vezető út a fontos Fotó: Bielik István - Origo

Botka László, Szeged polgármestere is kiállt a rendezés mellett. Szerinte a városa – melynek jelszava megegyezik az újkori olimpiák „gyorsabban, magasabbra, erősebben” jelszavával – teljes mellszélességgel támogatja a magyarországi olimpia ügyét.

Eddig is támogatták

Az MSZP – ahogy a Jobbik is – korábban is kiállt az olimpiai rendezés mellett.

Az olimpiai játékok az emberiség közös öröksége,

a modernkori történelmünk meghatározó találkozóhelye, olvasható a szocialista párt honlapján. A februári cikk szerint az olimpiák pályáin és lelátóin minden ember és minden nemzet egyenlő, azonos feltételek és azonos esélyek mellett száll be a versengésbe.

„Az olimpia Magyarországra hozatala egy olyan nemzeti ügy, mely átfogó társadalmi párbeszédet és így új minőséget hozhat a hazai közélet mindennapjaiba” – olvasható az MSZP honlapján.

A sport összeköti az embereket

írta februárban Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője. Ilyen a közös szurkolás a nemzeti mezt viselő sportolóknak, ezért a Jobbik is szorgalmazza, hogy Budapest, illetve Magyarország pályázza meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezését, olvasható a közleményben.

Parlamenti támogatást sürgetnek

A Fidesz és a KDNP országgyűlési határozatban rögzítené, hogy a parlament támogatja a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot. Az Országgyűlés támogatja a Fővárosi Közgyűlés, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság szándékát, hogy megpályázza a XXXIII. olimpiai játékok és a XVII. paralimpiai játékok megrendezésének jogát, olvasható a kormánypárti frakcióvezetők, Rogán Antal és Harrach Péter által hétfőn benyújtott indítványban.

Országgyűlési határozatban rögzítenék a szándékot Forrás: MTI/Róka László

A határozat értelmében

az olimpiai játékokból származó költségvetési többletbevételeket elsősorban az egészségügy fejlesztésére kellene fordítani.

Rogán Antal és Harrach Péter szerint Magyarország olimpiai hagyományai, fejlődési iránya és a gazdaságos olimpiák megrendezésének előtérbe helyezése mind olyan ideális körülmény, amely lehetővé teszi Budapestnek az eredményes pályázást.

2002-höz képest nőttek az esélyek

A megvalósíthatósági tanulmány készítésében is részt vevő Bienerth Gusztáv szerint Budapest esélyei jelentősen nőttek az utóbbi években. A tanulmány szerint

az egyik legfontosabb cél, hogy az olimpia miatt épülő létesítmények a játékok után is gazdaságilag fenntarthatók legyenek.

A magyar főváros az egyetlen olyan város, amelynek megítélték a rendezés jogát, de soha nem rendezhetett olimpiai játékokat. Budapest az 1920-as olimpiára is pályázott, és a háború előtt elnyerte a rendezés jogát. Azonban nemcsak hogy nem rendezhette meg, de mint a háborúban vesztes hatalom képviselőit, kizárták a magyar sportolókat az olimpiáról, amelyet végül Antwerpen rendezhetett meg.