Veszélyeztethette a környezetet a kaposvári cukorgyár

kristálycukor koronás
Kaposvár, 2011. szeptember 19. Kilós kiszerelésű kristálycukrot szortíroz egy dolgozó a Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárában. Az osztrák Agrana csoport többségi tulajdonában lévő cukoripari vállalat üzemében idén 105 ezer tonna cukrot állítanak elő, 900 ezer tonna cukorrépából. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Somogy Megyei Főügyészség szerint 2013-ban veszélyeztette a környezetet a kaposvári cukorgyár, amikor egy fémtartály sérülése miatt 27 tonna vinasz - cukortalanított melasz - jutott a Kapos folyóba, majd onnan a Sióba - közölte a vádhatóság csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A szennyezőanyag bomlása csökkentette a vízben oldott oxigén mennyiségét, mely a halászható halak mellett olyan védet fajok tömeges pusztulásához vezetett, mint szivárványos ökle vagy halványfoltú küllő - áll a főügyészség közleményében.

33 milliót fizettetnének a kaposvári cukorgyárral a 2013-as folyószennyezés miatt Forrás: MTI/Varga György

Felelősek

A Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága környezetveszélyeztető tevékenység miatt 33 millió forint megtérítése érdekében adott be keresetet a cukorgyárat működtető gazdasági társasággal szemben a Kaposvári Törvényszéken.

Közleményük szerint a gazdasági társaság tevékenységének környezetre gyakorolt hatásaiért fokozott felelősséggel tartozik, köteles az általa okozott környezetkárosodásért helytállni, a társaságnak a védett halak pusztulásából eredő természetben okozott kárt a környezetvédelmi előirányzat javára kell megfizetnie.