Holokamuzó újságíró kérdezte az izraeli nagykövetet

Vágólapra másolva!
Provokatív kérdéseket szegezett a kuruc.info állítólagos tudósítója az izraeli nagykövetnek a Pázmány Péter egyetemen.
Vágólapra másolva!

Az Origo is hírt adott arról a sajtótájékoztatóról, amelyen Szuromi Szabolcs rektor bejelelentette: szeptembertől kötelező tárgyként tanulnak a holokausztról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói.

A holokauszt és emlékezete című tárgy a "bevezetés a katolikus hit rendszerébe" kurzus mellett, az alapozó közismereti tárgyak között kap helyet, és

a diploma megszerzésének előfeltétele lesz.

Provokatív kérdések

A sajtótájékoztatón megjelenet a radikális jobboldali nézeteiről ismert, illegalitásban működő Kuruc.info állítólagos tudósítója is. A Népszabadság helyszíni tudósítása szerint az újságíró provokatív kérdéseket tett fel a rektornak és Ilan Mornak, Izrael budapesti nagykövetének is.

A Népszabadság szerint a rektor és a nagykövet is távolságtartóan és

türelmesen válaszolt a holokausztot relativizáló felvetésekre is.

A kérdező a Kurucinfo tudósítójaként azonosította magát, s elmondása szerint a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnök hallgatójaként önként ír az oldalnak. A sajtótájékoztatóról szóló tudósítás megjelent a kuruc.infón, ebben "holokamunak" nevezik a népirtást. Az újságíró alá is írta a cikket.

Törölték a cikket

Korábban az Origo is hírt adott róla, hogy a bíróság januárban elrendelte a Kuruc.info holokauszt-tagadó cikkének törlését a bíróság. A portál 2013 júliusában tett közzé egy cikket az Auschwitzban fogva tartott zsidókról. Az írás kétségbe vonta a haláltáborban történt rémtetteket, hozzátéve: „ilyenek még mutatóban sem történtek”.

A bíróság első fokon elrendelte a cikk hozzáférhetetlenné tételét. A bíróság akkor egy munkanapot adott az amerikai székhelyű tárhelyszolgáltatónak arra, hogy a cikket tegye végérvényesen elérhetetlenné, illetőleg törölje adatbázisából. Ez időközben megtörtént.