Árvíz van Vas megyében

Vágólapra másolva!
Le kellett zárni két utat Vas megyében, mert áradnak a patakok. Az eső ugyan most nem esik, de Ausztria felől még bőven érkezik a vízutánpótlás. 
Vágólapra másolva!

A Csörnöc patak magas vízállása miatt hétfőn reggel fél nyolckor lezárták a 7445-ös mellékút Molnaszecsőd és Döröske közötti szakaszát. Vasegerszeg és Nagygeresd között pedig a Répce miatt van teljes útzár.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon az Origónak azt mondták, hogy a környéken most éppen nem esik az eső, de Ausztria felől még érkezik a vízutánpótlás.

A Csörnöc-Herpenyő-patak átadása miatt vízzel borított út a Vas megyei Döröske határában Forrás: MTI/Varga György