Frontális ütközés Csobánkánál

Csobánka, 2015. május 23.
Összetört személygépkocsik Csobánka határában, miután a járművek frontálisan ütköztek 2015. május 23-án. A balesetben egy nő életét vesztette, három ember, közöttük két gyermek súlyosan megsérült.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Csobánka, 2015. május 23. Összetört személygépkocsik Csobánka határában, miután a járművek frontálisan ütköztek 2015. május 23-án. A balesetben egy nő életét vesztette, három ember, közöttük két gyermek súlyosan megsérült. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Két személyautó frontálisan összeütközött Csobánka határában szombat dél körül, az egyik autó női utasa életét vesztette, három ember, közöttük két gyermek súlyosan megsérült. 
Vágólapra másolva!

Többször újraélesztették

A Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője, Csámpai Attila elmondta: az egyik autóban a sofőr és egy nő ült, és az utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentősök a helyszínen hiába próbálták meg többször újraéleszteni, a mentőautóban meghalt.

Frontálisan ütköztek Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A tűzoltók szedték ki a sofőrt

A sofőr beszorult a roncsba, a szentendrei, illetve a pomázi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba csakúgy, mint a másik autóban hátul utazó két gyermeket. Ez utóbbi járműben elöl egy házaspár ült, a sofőr, illetve terhes felesége könnyebb sérüléseket szenvedett.

A balesetben egy nő életét vesztette, három ember, közöttük két gyermek súlyosan megsérült Forrás: MTI/Mihádák Zoltán