Adathamisítással vádolja a Fidesz a Helsinki Bizottságot

Vágólapra másolva!
Közleményben tiltakozik a Fidesz a Helsinki Bizottság kijelentései ellen, és felszólították őket, hogy "fejezzék be a hazudozást". A Helsinki Bizottság beperelte a Fideszt. 
Vágólapra másolva!

"A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani" - olvasható a Fidesz közleményében.

Azt írják: hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.
Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült.

"Felszólítjuk a Helsinki Bizottságot, hogy fejezze be a hazudozást, és legalább egy ilyen fontos és súlyos kérdésben ne a zsebeik Soros György pénzével való kitömésével legyenek elfoglalva!" – írják.

Bíróság elé viszik az ügyet

A Helsiki Bizottság közleményben reagált a Fidesz vádjaira. Ebben azt írták:

"A Fidesz, Magyarország kormánypártja ma elfogadhatatlan stílusú közleményt adott ki a Magyar Helsinki Bizottságról. A sötét időket idéző kommünikében hamis állítások olvashatók. A valótlan és gyalázkodó kitételekért bíróságon veszünk elégtételt."

Az Eötvös Intézet így látja

A mai szégyen is a bevándorlás és a terrorizmus becstelen összekapcsolásával kezdődött: a legújabb Nemzeti Konzultációval - olvasható az Eötvös Károly Intézet közleményében. Szerintük néhány kifejezés a Fidesztől, úgy, mint "hazudozás, hazugságaik, nemzetközi spekuláns pénztőke, politikai megrendelés, pofátlan, álcivil Helsinki Bizottság, zsebeik Soros György pénzével való kitömése" a totális rendszerek gyűlölködését idézi az olvasók elé.

Leszögezik, hogy a nyelvhasználat azonos a nyelv használójával, a szövegben pedig manipulálóan valótlan állítások szerepelnek. A Majtényi László elnök által jegyzett közlemény végül hangsúlyozza, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a menekültek emberi jogainak védelmében számíthat az Eötvös Károly Intézet támogatására.

Mi legyen a bevándorlókkal?

A magyar kormány bevándorlókkal kapcsolatos politikája változatlanul az, hogy a politikai menedékkérőket befogadná Magyarország, a megélhetési bevándorlókat azonban nem. Az Origo kérdésére Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: pont az a legnagyobb problémájuk, hogy az uniós szabályozás értelmében nem lehet különbséget tenni a két csoport között.

Magyarország ezért szeretné tagországi hatáskörbe vonni a bevándorlás kezelésének ügyét. Ha ez így lesz, akkor a határsértők négyötödét vissza tudnák fordítani, mert ők olyan országból érkeznek, ahol nincs katonai konfliktus, és így nem szorulnak politikai menedékre.

Kik azok a bevándorlók?

Orbán Viktor februárban kezdett beszélni a bevándorlók körüli problémákról, de többször összemosta a bevándorlókat és a kényszermigránsokat. Jelenleg Magyarországon mintegy 140 ezer bevándorló él, ők azok, akik hosszabb ideje tartózkodnak az országban, de nem turisták, és nem is diplomaták.

Közülük 100 ezren európai ország állampolgárai, jelentős részük magyar kötődésű, ha elmennének mellettünk az utcán, semmiből nem vennénk észre, hogy ők bevándorlók - mondta az Origónak Gyulai Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője.