Itt az első szak, amit biztosan megszüntet a kormány

Vágólapra másolva!
Bár a Magyar Közlönyben még nem hirdették ki az új felsőoktatási szakjegyzéket, információink szerint a tudománykommunikáció a természettudományban mesterképzés biztosan rajta van a megszüntetésre szánt szakok listáján. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erről körülbelül egy hete értesítette az ELTE Természettudományi Karát. A most felvételizőknek egyelőre nem kell aggódniuk. 
Vágólapra másolva!

Bár még csak négy éve indult, máris bezárhatják a tudománykommunikáció a természettudományban mesterképzést az ELTE-n. A szak megszüntetésének hírét az Origónak Palugyai István is megerősítette. Az újságíró, aki indulása óta tanít a karon, elmondta, hogy őket is meglepetésként érte a hír, és reménykednek abban, hogy még sikerül meggyőzniük a kormányt, hogy változtasson a döntésén.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi diákoknak és a most felvételizőknek nem kell aggódniuk. Az ő képzésüket akkor is befejezik, ha „bekövetkezik a legrosszabb”.

Az ELTE Természettudományi Karát is érinti a szakbezárás Forrás: MTI/Jászai Csaba

Biológus-, fizikus-, geográfus-hallgatók

A Tudománykommunikáció a természettudományban MSc képzést 2011-ben alapították.

A szakra természettudományos alapvégzettséggel lehet jelentkezni,

a legtöbb hallgató végzett biológus, geográfus vagy környezettanos. Ezen kívül műszaki, agrár-, valamint orvosi tanulmányok után is részt lehet venni a képzésen.

A képzés azért is különleges, mert ez a világszerte Science Communication néven ismert szak első kelet-közép-európai mesterfokú (MSc) képzési programja.

Tanfolyamot akarnak helyette

Információnk szerint a felsőoktatási államtitkárság azzal érvelt, hogy a szak tanfolyamként vagy PhD-képzésként legyen elérhető. Ez azonban valószínűleg sok neves oktatót elriasztana. Vendégként ugyanis kiváló kutatók és kutatóintézetek, nagyvállalatok kommunikációs vezetői tartanak rendszeresen előadásokat a diákoknak.

A szak nem nagy, eddig három évfolyam volt, 14, 13 és 7 fővel, viszont mindhárom évben ötvennél többen jelentkeztek. Idén ráadásul 18-an első helyen jelölték meg a képzést, ilyen nagy még sosem volt ez a szám.

A végzettek általában kutatóintézeteknél és múzeumoknál helyezkednek el kommunikációs munkatársként, de sokan dolgoznak a médiában is.

Idén több végzős hallgató második lett a DUE Tehetségkutató Diákmédia-pályázatán, Az év video-diákújságírója kategóriában.

Tudósok is kiállnak mellette

Úgy tudjuk, a szak vezetői most megpróbálnak küzdeni azért, hogy megmaradhasson a szak. Több neves kutató is kiállt a képzés mellett, a Magyar Mérnökakadémia szerdai közgyűlésén pedig arról döntöttek a tagok, hogy levelet írnak az Emminek az ügyben. Sőt, az sem kizárt, hogy törvénymódosítást nyújtanak be a szak megmentése érdekében.

Palkovics László május nyolcadikán tartott sajtótájékoztatót a felsőoktatási törvény módosításáról Fotó: Bielik István - Origo

Nincs még kész a jegyzék

Palkovics László felsőoktatási államtitkár május 8-án jelentette be, hogy elkészült a felsőoktatási törvény módosítása. Az Emmi akkor azt ígérte, hogy egy-két napon belül megjelenik a Magyar Közlönyben a szakok listája, ez azóta sem történt meg. Az biztos, hogy az első változat szerint a kommunikáció és a nemzetközi tanulmányok alapképzés is megszűnt volna, de ezek végül megmaradnak.

Az államtitkárság a késést kérdésünkre azzal indokolta, hogy a kihirdetéshez szükséges szerkesztési munka nagyon időigényes.