Ezen a matekérettségin kevés lesz az ötös

érettségi vizsga iskola diák
Debrecen, 2014. május 6. Egy diák a középszintű matematika érettségi vizsgán a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban 2014. május 6-án. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tesz érettségi vizsgát. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Egy átlagdiáknak nehezebb lehetett a matematikaérettségi, de nem a feladatok, hanem inkább a megfogalmazásuk miatt – nyilatkozta az Origónak az egyik budapesti gimnázium tanára. A végzősök szerint sem volt tragikus a vizsga, de volt olyan feladat, amit egyikük többszöri elolvasásra sem értett meg.
Vágólapra másolva!

Nehezebb volt a matematikaérettségi, mint tavaly - ezt erősítették meg az Origónak a tanárok és a diákok is.

„Sok volt a benézős, bedőlős feladat, ezért nagyon oda kellett figyelni. Összességében azt is mondhatnám, hogy matekosabb volt, jobban mérte a diákok tudását, mint korábban” – magyarázta az egyik fővárosi gimnázium pedagógusa.

Paraméteres egyenlet, sorozatok és valószínűség-számítás is volt a feladatok között Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az emlegetett paraméteres egyenletet nem tartotta annyira tragikusnak, ráadásul ez a feladat összesen három pontot ért, így ha valaki nem tudta megoldani, akkor sem vesztett sokat.

Nem volt könnyű az ötös

A tanár szerint mindenképpen meg kellett dolgozni a pontokért, és egyáltalán nem volt könnyű ötöst szerezni, de szerinte ez nem feltétlenül rossz.

„Az érettséginek akkor van értelme, ha mér is valamit” – magyarázta.

Sok sorozat, kevés geometria

A pedagógus kiemelte, hogy rengeteg volt a sorozatos feladat, míg térgeometriai csak egy volt, és az is csak a választható példák között. A kérdések összeállítói ráadásul sok esetben segítettek a megoldásban, például egy geometriai feladatnál lerajzolták az ábrát, ami elég szokatlan.

A feladatok között szerepel továbbá százalék- és térfogatszámítás, valószínűség-számítás, valamint egy komplexebb, kombinatorikát, valószínűség-számítást és halmazelméletet magába foglaló feladat is.

A tanárok és a diákok szerint a tavalyi matekérettségi könnyebb volt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Megfogalmazási hiba

Problémát jelentett viszont, hogy az egyik feladat megfogalmazásába hiba csúszhatott, legalábbis nagyon nehéz volt megérteni, mit is akartak pontosan kérdezni – mondta a matektanár.

Ezt erősítette meg az Origónak az egyik érettségiző is, aki a fenti – választható – feladatot ki is hagyta.

„Legalább hússzor elolvastam, de nem értettem meg, mit akarnak” – mondta.

Oda kellett figyelni

A végzős fővárosi diák összességében nem tartotta annyira tragikusnak az érettségit, de azzal ő is egyetértett, hogy nagyon oda kellett figyelni, sok feladat becsapós volt.

Ő az első részt tartotta könnyebbnek, a második részen jóval többet kellett gondolkozni.

„A korábbi évekhez képest mindenképpen bonyolultabb volt, de meg lehetett oldani” – összegezte tapasztalatait.

Kora délután egy matematikatanár segítségével oldjuk majd meg az idei feladatokat, de az Origo videóján még megnézheti, hogyan kellett készülni a matekérettségire. Ha pedig arra kíváncsi, hogyan kellett volna megoldani a magyarérettségit, ide kattintson.