Félmilliárdos pénzügyi botrány

Vágólapra másolva!
Egy félmilliárdos takarékszövetkezeti követelést játszott át a pénzintézet vezetője két vállalkozónak az Orgovány-ügyben, a valós érték töredékéért. Vádat emeltek ellenük. 
Vágólapra másolva!

Több mint egymilliárd forintot érő borkészlet és borászati ingóság volt a fedezete annak a félmilliárdos kölcsönnek, amelyet egy nyíregyházi férfi vett fel a takarékszövetkezettől.

A gond azonban az volt, hogy nem tudtak törleszteni, így a követelés hatszázmillió forintra duzzadt. A kölcsönt nyújtó takarékszövetkezet a követelést fedezetekkel együtt átadta egy másik takarékszövetkezetnek.

A kölcsönt felvevő vállalkozás vezetője megtudta, hogy a követelést megszerző takarékszövetkezet vezetője és egy nyíregyházi vállalkozó jól ismerik egymást.

Az ügy itt vett fordulatot. A követelés átvétele után egy évvel, egy másik férfi cége vette meg, a teljes követelést 335 ezer euróért. A takarékszövetkezet vezetője 135 ezer eurót remélhetett, ha nyélbe üti az üzletet. A pénzt meg is kapta.

Az ügyészség mindhárom embert vesztegetéssel vádolja, hogy előzetesbe kerülnek-e, arról majd a bíróság dönt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.