Megbénul Budapest közlekedése a biciklisták miatt

critical mass Legyen bringázható a Nagykörút bringás felvonulás 2014. szeptember 22-én
Legyen bringázható a Nagykörút bringás felvonulás 2014. szeptember 22-én
Vágólapra másolva!
A szombati I Bike Budapest biciklis felvonulás várhatóan több tízezer résztvevője miatt jelentős forgalmi dugókra lehet számítani a belvárosban - közölte a Magyar Kerékpáros Klub.
Vágólapra másolva!

Délután három és hét óra között kerékpáros felvonulást tartanak, emiatt több út egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. A felvonulás alatt 450 önkéntes rendező biztosítja - a rendőrséggel és a BKK-val együttműködve - a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét és a metrópótlókét, amelyek várhatóan zavartalanul járhatnak. Gondoskodnak a gyalogosok áthaladásáról, nagyobb csomópontokban pedig az autókéról is.

Pesten és Budán is

Az útvonal érinti a pesti alsó rakpartokat, a Dráva utcát, a Dózsa György utat, a Damjanich utcát, a Rottenbiller utcát, a Rákóczi utat, a Kossuth Lajos utcát, az Erzsébet-hidat, az Attila utat. A felvonulók áthaladnak az Alagúton, a Lánchídon, a Széchényi téren, a Kossuth tér környékén és a Margit hídon.
A felvonulás útvonalán több helyen parkolási tilalom lesz. A 7-es buszcsalád járatait és a Rákóczi útról a Hegyalja út felé haladó buszokat budai irányban a Blaha Lujza térnél a Szabadság híd felé terelik.

Forrás: Bkk

Hajóverseny is lesz

A BKK felhívja a figyelmet, hogy a kerékpáros rendezvény ideje alatt a Dunai Regatta hajóverseny miatt le lesz zárva a Budai alsó rakpart is a Döbrentei tér és a Bertalan Lajos utca között, valamint a Műegyetem rakpart is. A két rendezvény miatt Budán az Irinyi József utca–Október huszonharmadika utca–Bocskai út–Karolina út–Budaörsi út–Alkotás utca–Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút által határolt területen belül és a Budai alsó rakpart lezárással nem érintett szakaszán, Pesten pedig a Ferenc körút–József körút–Rákóczi út–Thököly út–Hungária körút–Róbert Károly körút által határolt területen belül nehéz lesz közlekedni, ezért azt tanácsolja a fővárosiaknak, hogy ne menjenek autóval a belvárosba, helyette válasszák a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalakat.

Kiskörút, Nagykörút

Torlódás várható a Kiskörúton és a Nagykörúton, a Dózsa György úton, a Hősök tere, a Keleti pályaudvar és a Boráros tér környékén, a Hegyalja úton, az Attila úton, a Mészáros utcán, valamint a Margit híd felé vezető útvonalakon.