Tervszerűen robbanthatja föl magát a Fidesz

Parlament Orbán Viktor Fidesz
Parlamenti ülésnap 2015 március 30.-án
Vágólapra másolva!
Az utóbbi hónapok fejleményei azt is mutathatják, hogy a Fidesz egysége már egyáltalán nem nyilvánvaló. A Méltányosság Politikaelemző Központ szerint a jobboldal jelenlegi gondjain akár a kettéosztódás is segíthet, amire egyébként a magyar politikatörténetben volt már példa.
Vágólapra másolva!

Zuhanó népszerűség, sorozatban elveszített időközi parlamenti- és önkormányzati választások, valamint nagyon éles belső ellentétek jellemzik a Fideszt a tavaly októberi önkormányzati választási győzelme óta. A pártban a gondok akkor kezdődtek, amikor az internetadó tervezett bevezetése miatt hosszú évek óta nem látott ellenzéki tüntetések zajlottak, majd a csúcspontot Simicska Lajos és Orbán Viktor összecsapása jelentette.

internetadó, 2014.10.31 Fotó: Polyák Attila - Origo

A segítség?

A Méltányosság Politikaelemző Központ legújabb elemzésében meglehetősen furcsa értelmezéssel állt elő a fönt felsorolt eseményekkel kapcsolatban. Szerintük a balliberális ellenzéki pártok problémáin – távlatilag legalábbis – egy nagy egységes ellenzéki párt segíthet. A nagy egységes jobboldal egyre akutabbnak tűnő gondjain pedig ennek az ellenkezője: a jobboldal kettéosztódása – tették hozzá.

Nagy Attila Tibor, az intézet munkatársa az Origónak elmondta, annak alapján következtettek erre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök saját politikai érdekeivel szemben is vállalta a konfliktust Simicska Lajossal, akinek elévülhetetlen szerepe volt a Fidesz médiahátterének kiépítésében. Orbánnak egyértelműen az lett volna a kényelmes, ha nem változik a viszonya egykori szövetségesével, de valami miatt a stratégia megváltozott, és háttérbe szorította a nagyvállalkozót.

Simicska Lajos is komoly pofont vitt be Orbánnak Fotó: Bielik István - Origo

Profiltisztítás

A politikai elemző szerint a Fidesz bizonyos profiltisztítás révén akár versenyképesebbé is válhat, mivel a nagypártiság egyik hátránya a nehézkes reagálási képesség. Az utóbbira a legjobb példák tavaly őszről hozhatók, amikor a kormánypárt meglehetősen lassan reagált a számára kedvezőtlenül alakuló közhangulatra.

A Méltányosság szerint megkezdődött a visszavonulás, vagy inkább a visszaépítés. Ennek látványos jele a Fideszt alkotó két uralkodó irányzat (nevezzük az egyiket plebejus-keresztény-nemzetinek, a másikat szabadelvű-konzervatívnak) egyre nyilvánvalóbb összetűzése. Egyelőre inkább csak a Simicska-sajtó miatt. De azért érzékelhetően más dimenziókban is – olvasható az elemzésben.

Több irányzat is megtalálható a Fidesz-frakcióban Fotó: Polyák Attila - Origo

Analógiák

Nagy Attila Tibor szerint egy tervezett bomlási akció eredménye lehet, hogy a Fideszben a mostanihoz képest kevesebb irányzat kaphat majd helyet. Természetesen ez nem egy közeli lehetőség, de a Fidesz-KDNP népszerűségének a további csökkenése akár azt is kiválthatja, hogy az előbb említett törésvonalak mentén páran elhagyhatják a pártot. Ez részben Orbán Viktor érdeke is lehet, mivel a hozzá lojális képviselők biztosan maradnának, így kevesebb konfliktus lenne a pártban.

Az 1867 és 1945 közötti kormánypártok gyakran szakadtak, átrendeződtek. Így működött a magyar politika olyan korokban, amikor csak a kormánypárt volt a pályán, mert az ellenzék szétaprózva és ötlettelenül állt, mint ma – hozott magyar politikatörténeti példát a Méltányosság Politikaelemző Intézet a mostani helyzet analógiájára.

A Fideszt direkt építené le a vezetése? Fotó: Polyák Attila - Origo

Elszántak?

Nagy Attila Tibor szerint a Fidesz esetében nem várhatóak olyan ellentétek, mint a kisgazdapártban, de a jelenlegi ellenzék bármilyen törésre ugrani fog, és azt megpróbálja majd a maga javára fordítani. Abban az esetben, ha tovább erősödik a kormányellenes hangulat, és nincs esély arra, hogy az megváltozzon, akkor persze erősödhet a bomlási folyamat a Fideszen belül – vélekedett az elemző.

A Méltányosság szerint a jelekből ítélve a Fidesz vezérkara latolgatja már ennek a belső átrendeződésnek a lehetőségét, kárát és hasznát. Azt vélelmezik, elszánták magukat, hogy kétharmadukat tudatosan leapasztják, és ezzel együtt profiltisztítást végeznek. Abból a megfontolásból, hogy még megcsappant állapotban is sokkal ütőképesebbek, mint a Jobbik nélküli ellenzék.