Orbán választ írt Tarsoly Csabának

parlament 2015. március 30. rogán
Rogán Antal is megkapta
Vágólapra másolva!
"Nem vagyok közlekedési rendőr" – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy tegnap Habony Árpád és Andy Vajna megszegve a KRESZ-t, a záróvonalat átlépve közlekedtek. Rogán Antal beszélt a kormányfő és a Quaestor-vezér közötti levélváltásról is. 
Vágólapra másolva!

Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy miért volt Tarsoly Csabának, a Quaestor cégcsoport letartóztatott vezetőjének parlamenti belépője, azt válaszolta, rengeteg embernek van ilyen, nem tudja egyenként megvizsgálni őket.

Rogán Antal beszélt arról is, hogy a következő években végig kell vinni a brókerpiac megtisztítását. A Buda-Cash ügyében 97 százalékban már megtörtént a kártalanítás, és elvárják a Befektető-védelmi Alaptól, hogy a Quaestor-botrányban a 6 millió forint alatti összegekre vállaljon kezességet, fizesse ki a károsultakat.

Elbocsátó szép üzenet

A tervek között szerepel, hogy a kormánypárt áprilisban törvényjavaslatot nyújt be, amelyben felgyorsítanák a kárigények polgári úton történő rendezését.

Rogán Antal reagált Tarsoly Csaba kormányfőnek küldött levelére is. Erről azt mondta, helyes dolog, ha valakinek a levelére válaszolunk, ezt tette a miniszterelnök is. A válaszlevél Rogán szerint mindössze két mondatot tartalmazott, de azt, hogy mit üzent benne a kormányfő, nem mondta el.

"Nem vagyok közlekedési rendőr!" Fotó: Polyák Attila - Origo