Fáklyás menet a Ságvári átnevezése ellen

Ságvári Endre gimnázium
Ságvári Endre gimnázium, Szeged
Vágólapra másolva!
Jelenlegi és egykori diákok, oktatók, szimpatizánsok fáklyás menettel tiltakoztak a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése ellen hétfő este a csongrádi megyeszékhelyen.
Vágólapra másolva!
Kétezren vehettek részt a fáklyás felvonuláson Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A tüntetők közül sokan "60 éve Ságvári" vagy "Ságvári szeretlek" feliratú kitűzőt viseltek. A demonstrálók transzparensein az iskola neve vagy a "Je suis Ságvári" feliratok voltak olvashatók. A tiltakozás kezdetén az iskola dísztermének a Hősök kapuja fölötti ablakaiban fényfüzéreket gyújtottak meg, amelyek a Ságvári nevet formázta.

Politikusok is vonultak

Az iskolától Szeged belvárosán keresztül vezető menetben részt vett Botka László (MSZP) polgármester, Szabó Sándor (MSZP) szegedi országgyűlési képviselő, a baloldal és az LMP több más helyi politikusa.

A szegedi Ságvári Endre Gimnázium Forrás: szeged.hu

A demonstrációt biztosító rendőrök becslése szerint a kétezer ember a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületéhez vonult, ahol átadtak egy Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének címzett petíciót, melyben azt kérték, maradhasson meg az intézmény neve.

Vállalható példaképek

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Szabó Sándor országgyűlési képviselőnek a témában Balog Zoltánhoz írt levelére válaszolva március közepén kifejtette: az iskola figyelemre méltó teljesítménye nem "a kommunista áldozatvállalás jelképévé vált" Ságvári Endre nevének következménye. Szerinte fontos, hogy mindenki számára vállalható példaképei legyenek az intézménynek, ne olyanok, akik megosztják az embereket.

A kereszténydemokrata politikus közölte, az iskola új névadójának megtalálása a helyi közösségek szempontjaira és a lokálpatrióta javaslatokra tekintettel történhet meg.

Az Origo elsőként adott arról hírt, hogy a 60 éves gimnázium átnevezéséről egy tavalyi törvénymódosítást követően Balog Zoltán dönthet, aki az átnevezés mellett tette le a voksát.