Rácsok mögé küldték Tarsoly Csabát

Quaestor, Tarsoly Csaba
Vágólapra másolva!
Egy időre biztosan le kell mondania budai luxusvillája kényelméről Tarsoly Csabának, a bíróság vasárnap este elrendelte előzetes letartóztatását. A Quaestor vezérigazgatója már csütörtök éjszaka óta a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai fogdájában raboskodott egy kétszemélyes cellában, most pedig 30 napra biztosan rácsok mögött marad. Ügyvédje megfellebbezte a döntést. 
Vágólapra másolva!

Luxuskörülményekről eddig sem beszélhetett, egy kétszemélyes cellában tartották, ahol nem tisztálkodhatott és még azt is kopogással kellett jeleznie őreinek, ha ki akart menni a mellékhelyiségre. Valószínűleg nem aludt jobb körülmények között a bróker felesége és egyik befektetési tanácsadója sem – meg nem erősített hírek szerint ők ketten álltak még bíróság elé.

A bíróságról egyenesen börtönbe vitték a Quaestor vezérét Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Azt egyelőre nem tudni, hány személyes cellába kerül ezután Tarsoly Csaba, de sok jóra nem számíthat. A Magyar Helsinki Bizottság jelentése szerint a magyar börtönök közül az előzetes fogdákban vannak a legrosszabb körülmények és ezekben a legnagyobb a zsúfoltság.

Kétnapos tárgyalás

Tarsoly Csabát és társait szokatlan, maratoni tárgyalás után helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság. A tárgyalás szombat délelőtt kezdődött, de nem sokkal dél után úgy döntöttek, hogy vasárnapra halasztják, mert a védelem új bizonyítékokat kért.

Vasárnap újabb kilenc óra telt el a döntésig, az előzetes hírét este hat óra előtt nem sokkal hozták nyilvánosságra. A Fővárosi Törvényszék azt közölte: harminc napra helyezte előzetes letartóztatásba T. Csaba István I. rendű, T-né R. Erika másodrendű és M. Zsolt harmadrendű gyanúsítottakat. A büntetőügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya jár el különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Órákig vártak az újságírók Tarsoly Csabára a bíróság előtt Forrás: Origo/Horváth Dávid

Megfellebbezik a döntést

Tarsoly Csaba ügyvédje már a délutáni szünetben nem akart nyilatkozni, este pedig a többi ügyvéddel együtt szinte futva távozott a bíróság épületéből. Nyilatkozott viszont az MTI-nek. Papp Gábor elmondta: nem ért egyet az indokkal, miszerint fennállna a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye, ezért megfellebbezik a döntést.

Papp Gábor és védőtársai elhagyták a bíróságot Fotó: Szabó Gábor - Origo

Kijelentette: ügyfele az elmúlt három hétben a hatóságok rendelkezésére állt, és Budapestet mindössze egy alkalommal hagyta el, amikor a győri futballcsapatot látogatta meg. Ezalatt mind a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, mind a rendőrség rengeteg dokumentumot, bizonyítékot foglalt le, és három alkalommal hallgatta ki Tarsoly Csabát - fűzte hozzá a jogi képviselő.

Kitiltották a sajtót

A sajtó munkatársait szombaton még igen, vasárnap viszont már nem engedték be a bíróságra, pedig jogukban áll a folyosón várakozni, még akkor is, ha a bíróság zárt tárgyalást rendel el.

A belépés tiltását az épület őrzését végző, debreceni székhelyű vagyonvédelmi cég munkatársa azzal indokolta, hogy „a főnök” megtiltotta, mert tegnap "rosszalkodtak" az újságírók a folyosón.

„Pusztuljatok az anyátokba innen!” - kiabálta egy arcát eltakaró férfi, akit a hátsó bejáraton át hoztak ki az épületből.

Az ügyészség nem késlekedett

Tarsoly Csabát csütörtök késő este vitték el a rendőrök, nem sokkal azután, hogy Lázár János sajtótájékoztatóján arról beszélt: Orbán Viktor is csodálkozik, miért nem kattant még a bilincs a Quaestor-vezér csuklóján.

A brókerbotrány károsultjai pénteken nyílt levelet írtak Polt Péter Legfőbb Ügyésznek. Egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a rendőrség bő egy hét alatt nem hallgatta ki Tarsolyt, akit a rendőrség csak csütörtökön állított elő.

Polt Péterhez nyílt levelet írtak a Quaestor károsultjai Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Ez azért különösen fontos számunkra, mert a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. részben offshore tulajdonosi körrel bír, így az ezen tulajdonoshoz kiáramló pénz gyakorlatilag a mi kártalanításunkra fordítható összeget csökkenti” - írták.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője válaszában cáfolta, hogy akár a rendőrség, akár az ügyészség késlekedett volna. Fazekas Géza azt írta: a megalapozott gyanú közlése után huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség.

Debrecenben a Quaestor károsultjai ma demonstrációt tartottak.

Rengetegen tüntettek Debrecenben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Jövő héten kész a brókertörvény

Nem akar viszont késlekedni a kormány, már ami a brókertörvényt illeti. Orbán Viktor pénteken beszélt róla, a Fidesz pedig ma közleményben erősítette meg, hogy akár már a jövő héten elfogadhatják a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy zárolják a brókerbotrány felelőseinek véges és személyes vagyonát, akár már folyamatban lévő ügyekben is, a lefoglalt vagyont pedig be lehet vonni a kártalanításba. A kormánypárt úgy fogalmazott: ezt követően „rendet tesznek” a brókerpiacon és vizsgálóbizottságot állítanak fel.

Orbán Viktor csodálkozott, miért nem kattant a bilincs Tarsoly csuklóján Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Alig van személyes vagyona

Igaz, a Bors Online információi szerint Tarsoly Csabának és családjának alig van személyes vagyona. Budai villája állítólag egy svájci cég nevén van, édesapja háza pedig a felesége nevén, aki viszont nem tulajdonos a Quaestorban. Tarsoly ráadásul időközben le is mondott a cég éléről, annak vezetését pedig Orgován Bélára, egy börtönviselt közmunkásra bízták. Később Tarsoly mégis visszavette vezető tisztségeit, közleménye szerint „hibát követett el”, amikor reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor.

Tarsoly Csabának alig van személyes vagyon a nevén Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A külügy időben menekült

A héten kiderült, hogy a kormány személyesen is érintett volt a botrányban, hiszen a Külgazdasági és Külügyminisztérium cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház is jelentős összegeket tartott a Quaestornál, és más állami cégek is érintettek lehetnek. A tárca azonban még a bedőlés előtt kimenekítette a pénzét, igaz, hogy az állampapírok helyett készpénzt kapott vissza.

Orbán Viktor miniszterelnök maga ismerte el, hogy a Buda-Cash bedőlése után ő utasította a minisztériumokat arra, hogy vegyék ki pénzüket a brókercégekből. Később ezt egyszerű életösztönnel magyarázta és tagadta, hogy bennfentes információi lettek volna a kormánynak.