Hivatali visszaélés miatt nyomoznak a váci iskolabotrányban

2015.03.15. Budapest
Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Nemzeti Múzeum elött tartott március 15-i megemlékezésen 2015.03.15-én
Vágólapra másolva!
Feljelentés kiegészítést rendelt el a rendőrség a váci iskolabotrány nyomán hivatali visszaélés miatt folyó nyomozásban. Az eljárásból a Pest megyei rendőrkapitány a kizárását kérte, mert napi kapcsolatban áll Vác fideszes polgármesterével, aki behívatta magához a Klik március 15-i diáktoborzását visszautasító Madách-gimnázium vezetőit.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság folytatja tovább azt a nyomozást, ami azt hivatott kideríteni, túllépte-e hivatali hatáskörét Vác fideszes polgármestere az állami intézmény-fenntartó, a Klik botrányt kavart március 15-i diáktoborzásának ügyében.

Feljelentés kiegészítés, áthelyezés

Feljelentés-kiegészítéssel és ügyáthelyezéssel folytatódik az a nyomozás, ami állampolgári bejelentésre azt igyekszik kideríteni, hogy mikor annak ellenére, hogy nincs hatásköre az állami fenntartású váci Madách Imre Gimnázium vezetői felett, behívatta őket, magyarázatot kérve arra, miért tagadták meg a Klik-től, hogy diákokat küldjenek a március 15-i központi állami ünnepségre.

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Múzeumkertben március 15-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az Origo számolt be arról, hogy a bejelentést, amely alapján a nyomozás indult, Tényi István tette. Róla azt érdemes tudni, hogy korábban ő kért rendőrségi védelmet Simicska Lajos részére, amiért a vállalkozó azt állította, hogy veszélyben lehet az élete. Tényi egyébként a belvárosi Fidesz tagja, és többek között feljelentette a netadós és a NAV elleni tüntetéseket szervező Facebook-csoportokat, mert szerinte felmerült a csalás gyanúja.

Elfogultságot jelentett a kapitány

A Tényi István bejelentése alapján hivatali visszaélés gyanújával nyomozást megindító Pest megyei rendőr-főkapitányság vezetője elfogultságot jelentett be az ügyben, és a megye kizárást kérte a nyomozásból. Az Origo birtokába került határozat szerint ennek az országos rendőrfőkapitány megbízásából eljáró rendőrségi főtanácsos helyt is adott.

Helyt adtak a kizárási kérelemnek Forrás: Origo

Elfogadta ugyanis Mihály István dandártábornok, Pest megyei kapitány indoklását, aki "az elfogultság látszatát is kerülendő" kérte hatósága kizárását, mondván: "Vác polgármesterével, Fördős Attilával napi munkakapcsolatban áll." Az igazságszolgáltatás pártatlanságába és elfogulatlanságába vetett bizalom megőrzése miatt a nyomozást a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság veszi át.

Beintett a Kliknek a Madách

A botrányt az indította el, hogy a váci Madách Imre Gimnázium tanárai nem voltak hajlandók "biodíszletnek" az állami rendezvényre küldeni a gyerekeket, ezért a kérést visszatasították, az interneten pedig közzétették a Kliknek írt válaszlevelüket, petíciójukat.

Ebben azt írták: "Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye."

Nem fenyegetett, tájékozódott

Arról már a Kettősmérce blog számolt be, hogy állítólag a petíció megjelenése követően Fördős Attila, Vác kormánypárti polgármestere behívatta a Madách-gimnázium vezetőit, és számon kérte rajtuk a "hazafias nevelést", majd közölte, hogy többet nem teszi be a lábát a gimnáziumba, ahol egyébként idén érettségizik a fia.

Az Index arról is írt, hogy állítólag Fördős megfenyegette az iskola vezetőit, hogy legszívesebben kirúgná őket, de nem teheti, mert az önkormányzat nem fenntartója az iskolának, nem munkáltatója az ott dolgozóknak. Fördős Attila a Hír Tv-ben tagadta a fenyegetőzést, szerinte csak "tájékozódott" a helyzetről, bár - tette hozzá - "ha lehetne, számon kérné, miért politizál egy intézmény".

A Klik 522 diákot mozgósított

A nemzeti ünnep után a Kliktől az Origo által bekért statisztikából kiderült, hogy a főváros és Pest, illetve Fejér megye 307 iskoláját kereste meg az állami intézményfenntartó, hogy a március 15-i központi, budapesti rendezvényekre invitálja a diákokat, végül a várt háromezer helyett 522 tanuló érkezett.

Orbán Viktort több ezren hallgatták - köztük több száz diák Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Klik ugyanakkor megígérte, hogy a programot visszautasító intézményeknek nem kell retorzióktól tartaniuk. A Klik ugyanakkor kérdésünkre nem kommentálta, hogy Vác kormánypárti polgármestere behívatta az iskola vezetőit, és "tájékoztatást kért" tőlük, holott nincs az iskola felett jogköre.