A magyarok élete egy fabatkát sem ér

Rónai Péter ügyvéd
dr. rónai péter ügyvéd
Vágólapra másolva!
A vörösiszap-katasztrófa áldozatai ügyében hozott bírósági ítéletek szerint tízmillió forintot is alig ér egy emberi élet és egy elvesztett otthon. A kártérítési pereiről híres Rónai Péter, magyar származású New York-i ügyvéd szerint jogalkalmazásunk zsugori, nincs értéke az emberi életnek. Szűkmarkúak vagyunk, keveset ítélnek meg a kártérítési perekben, mondta az Origónak az ügyvéd, aki híres perein azzal szembesült, hogy a magyarok élete egy fabatkát sem ér más nemzetek állampolgáraiéhoz képest.
Vágólapra másolva!

  • Itthon egy kártérítési perben néhány millió forint jár, Amerikában ugyanennyi dollár.
  • A törvények jók, de a magyar jogalkalmazás még nagyon fösvény.
  • A nagy kártérítések célja, hogy a cégeket rászorítsák rossz gyakorlatuk megváltoztatására.
  • Szükség lenne itthon is esküdtszékre, hogy ne csak a bíró mérlegelésén múljon az ítélet.
  • Rónai Péter eddig legalább 100 millió dollár kártérítést harcolt ki ügyfeleinek.
  • Azért lett ügyvéd, mert látta Al Pacinót az Igazság mindenkié című filmben.

A philadelphiai kacsahajó vagy a Costa Concordia magyar áldozatainak hozzátartozóit képviselve hatalmas összegeket nyert el a kártérítési perekben. A vörösiszapügyben viszont a magyar valóság nagyon más, pedig a jogszabályi háttér adott. Miért van ez?

Szemléletváltásra lenne szükség a jogalkalmazásban. Négy éve, a philadelphiai baleset áldozatainak hozzátartozóit képviselve döbbenten szembesültem a ténnyel, hogy a kacsahajón utazó, a balesetben elhunyt két magyar fiatal élete nem ér annyit, mint más nemzetek állampolgáraié. Hasonló volt a helyzet a Costa Concordia ügyében is, amikor szintén azon ment a harc, hogy az amerikai vagy a magyar törvények szerint fizessenek-e kártérítést a hozzátartozóknak. Magyarországon a töredékét sem kapták volna.

Itthon néhány millió forint kártérítés jár, Amerikában ugyanennyi, csak dollárban Fotó: Bielik István - Origo

Az utóbbi időben sok időt töltök Magyarországon. Elváltam, van egy magyar menyasszonyom, és hamarosan gyermekünk is születik. Aggódom amiatt, hogy ebben a tekintetben a gyermekem magyarként másodrendű állampolgár lehet. Érthetetlen számomra, ha valakit baleset ér, meghal, vagy egy életre megnyomorodik, az itthon egy kártérítési perben miért ér csupán néhány millió forintot, és miért nem ér ugyanennyi millió dollárt? Miért van ekkora különbség élet és élet között?

Hogyan lehet ezen változtatni?

A jogszabályi környezettel már nincs baj. Új polgári törvénykönyvünk van, az pedig már a kártérítési elemeket nagyjából azon a szinten állapítja meg, hogy lehetőség lenne akár amerikai típusú jogalkalmazásra is. De a jogalkalmazásunk még nagyon fösvény és zsugori, nincs meg az emberi egészségnek, személyiségnek és az életnek az az értéke, amit a bíróság hajlandó lenne pénzben elismerni. Szűkmarkúak vagyunk, keveset ítélnek meg a kártérítési perekben. Lehetnének bátrabbak a jogalkalmazók, ami tartást adna az állampolgároknak, hiszen tudnák: ha egyszer bajba kerülnek, a családjukat kárpótolják a hazájukban. Büntetés nélkül nincs igazságszolgáltatás, és megfelelő büntetés nélkül nincs sem igazság, sem biztonság. A magyar jogrendszerben az emberi élet igenis lehetne értékes.

Mennyit ér egy emberi élet?

Ez sok mindentől függ. Egy halálesetnél nemcsak a körülmények számítanak, vagy az, hogy mennyit szenvedett az áldozat, hanem az életkora, a munkája, a családi állapota is fontos tényező. Az olyan perekben pedig, ahol egy balesetben megrokkant embert képviselek, nem az számít, hogy a kártérítésből majd egy új Ferrarit vezessen. Úgysem adná vissza az előző életét. A cél egy olyan összeg elérése, amely kárpótolja azért, hogy nem élhet olyan életet, mint azelőtt. Meg kell próbálni pénzben kifejezni azt, amitől elesik a jövőben azért, mert alapvetően megváltozott az élete: nem tud dolgozni, és ápolásra szorul. Egy idős nagymama ezért más megítélés alá esik, mint egy háromgyerekes, fiatal üzletember.

Nem az számít, hogy a kártérítésből valaki egy új Ferrarit vehessen Fotó: Bielik István - Origo

Az Egyesült Államokban megítélt összegek magyar viszonyok között szinte felfoghatatlanok, akár milliárdos nagyságrendűek is lehetnek.

A megítélt összegek nagynak tűnhetnek, de egy gondatlanságból bekövetkezett halálesetnél a milliárdok sem hozzák vissza az elhunyt családtagot. Egy gazdag embert vagy egy hatalmas céget csak a kellően elrettentő összegű kártérítéssel lehet büntetni. Az Egyesült Államokban általánosnak számító jókora anyagi kártérítéseknek kettős céljuk van. Egyrészt segít a sérülteknek, hogy az életminőségük a baleset előttihez hasonló lehessen. Másrészt a cégeket vagy szolgáltatókat ezzel szorítják rá, hogy változtassanak egy-egy rossz gyakorlaton, és jobban óvják az emberek életét. A philadelphiai baleset után például a büntetés miatt tanultak a hibákból, megváltoztatták a hajók menetrendjét és útvonalát. Sajnos Magyarországot látva nem vagyok biztos abban, hogy egy vörösiszap-katasztrófa nem történhet meg újra.

Egyik leghíresebb ügyében, a kacsahajó balesetében 17 millió dollárt ítéltek meg a két elhunyt magyar diák hozzátartozóinak. Ez már elrettentő összeg?

Az összeg hatalmas, de nem a cég, hanem a biztosítója fizette. Ettől függetlenül több olyan intézkedést vezettek be, amely biztonságosabbá tette a hajózást. Az ilyen kártérítéseknek az is a céljuk, hogy a cégeket rákényszerítse, változtassanak a rossz gyakorlaton. Magyarországon a fő probléma szerintem az, hogy egy kártérítési perben sokszor a károkozó fizetőképességét nézik, holott a kártérítéshez ennek semmi köze. Miközben itthon egy autóra kötelező biztosítást kötni, a nagy cégeknél még mindig nem általános a megfelelő mértékű biztosítás, amely a munkavállalókat vagy a vállalat tevékenységéből fakadóan kárt szenvedetteket védené. Ha ezt kötelezővé tennék, még az állam is nyerne, mert a biztosítás után adót kellene fizetni, ami az államkasszát gazdagítaná. Mindenki jól járna. Ha a felelősök a saját biztosításuk terhére fizetnék az anyagi kártérítéseket, akkor az orvosi műhibák rendezése is jobban működne, és kevesebb lenne a munkahelyi baleset is.

Megfontolná az itthon ismeretlen esküdtszék intézményének bevezetését is. Miért?

Nagyon egyszerű: azért, hogy ne egy ember döntésén múljon adott esetben egy élet, vagy annak eldöntése, hogy mennyit ér egy élet. Hogy tud egy bíró egymaga igazságot szolgáltatni? Amerikában és sok európai országban is elképzelhetetlen, hogy kizárólag a bíró mérlegelésén múljon az ítélet. Az esküdtszék tizenkét tagú, ami több nézőpontot, mérlegelési szempontot jelent. Ráadásul az esküdtszék tagjai egyszerű hétköznapi emberek, pincérek, fodrászok, autószerelők, akik jobban át tudják érezni azt, hogy mit jelent egy családtag elvesztése. Az esküdtszék kollektív bölcsességet képvisel: sokkal pártatlanabb és igazságosabb, mint egy bíró önmagában.

A hatalmas összegű kártérítéseknek az elrettentés és a megelőzés is a céljuk Fotó: Bielik István - Origo

Emlékszem, nagy per volt nemrég abból a balesetből, amit a szlovák milliomosnő, Eva Rezesová okozott. Ott négy ember meghalt, és ő kilenc év börtönt kapott. Ettől jobb lesz az áldozatok családjának? Visszaadja ez az ítélet a szeretteiket, a családok visszakerülnek abba a helyzetbe, amelyben a baleset előtt voltak? Nem. Ha jól tudom, most kezdődik majd csak a kártérítési per. Ha ezt esküdtszék tárgyalná, biztos vagyok benne, hogy sírva ítélnének meg tízmilliókat az áldozatok hozzátartozóinak, méghozzá szívből.

A vörösiszap-katasztrófa 2010 októberében volt, a Rezesova-ügy 2012 augusztusában. Miért csak most beszélünk kártérítésről?

Számomra is érthetetlen, hogy Rezesová ellen miért nem indítottak rögtön kártérítési pert. A polgári per külön ügy. Részeg volt vagy sem, az a büntetőper része. A polgári pert viszont ennyire evidens tényállásnál a nagymamám is meg tudná nyerni, hiszen azok az emberek meghaltak, az áldozatok hozzátartozóinak jár a pénz. Ez az ügy is remekül példázza, hogy nagyon elhúzzák a döntéshozatalt. Magyarországon az ügyvédek többsége megvárja egy-egy büntető vagy polgári per végét és csak azt követően, kényelmesen indít kártérítési pert, holott rögtön megtehetnék, csak több rizikót kellene vállalni. Ez azért van, mert a jogalkalmazóknak nincs elég bátorságuk!

Rónai Péter szerint a magyar jogalkalmazóknak nincs elég bátorságuk Fotó: Bielik István - Origo

Összeszámolta már, hány millió dollárnyi kártérítést harcolt ki az ügyfeleinek?

Korábban egyszer összeszámoltam, akkor 100 millió dollár körül jártam.

A kacsahajós balesetben a két magyar áldozat családjának több mint 3 milliárd forintnyi kártérítést harcolt ki, míg a Costa Concordia katasztrófájában életét vesztett hegedűművész családja a hírek szerint ennek tizedét sem kapta. Miért vannak ilyen hatalmas különbségek?

Nem beszélhetek összegekről. De mindkét esetben sokkal többet kaptak a hozzátartozók, mint amennyit Magyarországon kártérítésként valaha megítéltek.

Magyarországon elvállalna kártérítési pert?

Nem szívesen. Nem vagyunk ugyanis jobbak, mint Egyiptom. Ha emlékszik még, ott volt az a baleset, amikor a repülőtérre menet felborult egy turistabusz, és sokan meghaltak. Számomra különösen megrázó volt, hogy egy 13 éves teniszező lány elveszítette a balesetben mindkét kezét. Mennyit kapott kártérítésként? 150 ezer dollárt. Gondoljunk bele, milyen életet él kéz nélkül! Ha kapott volna néhány millió dollárt, akkor sem foghatna többet a kezében teniszütőt, vagy vezethetne autót, de mondjuk, mehetne egyetemre, kezdhetne valamit az életével. Nem kell tehát irigyelni a kislányt a pénzért, ki cserélne vele szívesen?

Húsz éve kártérítési ügyekre specializálódott ügyvéd Amerikában Fotó: Bielik István - Origo

Több mint húsz éve kártérítési ügyekre specializálódott ügyvéd, pedig lehetne akár sebész is Japánban.

A szüleim 1956-ban hagyták el Magyarországot. Előbb Ausztriába, majd Amerikába kerültek, és volt idő, amikor Japánban éltek. Először japánul szólaltam meg, bár a családi nyelv a magyar volt. Amerikában később is, ha nem akartuk, hogy valaki értse, mit mondunk, akkor magyarul beszéltünk egymáshoz. Később édesapám valóban azt akarta, hogy sebész legyek, de nekem nem mentek az orvosi tanulmányok.

Tényleg azért lett ügyvéd, mert látta Al Pacinót az Igazság mindenkié című filmben? Mi lett volna, ha a Taxisofőr inspirálja Robert de Niróval?

Nem tudom. De arra emlékszem, hogy már gyerekkoromban is sokat verekedtem, mert igyekeztem megvédeni a kisebbeket a nagyobbaktól. Most ugyanezt teszem, csak a tárgyalóteremben, ráadásul az igazságtalan és az esélytelen helyzetek doppingolnak igazán. Al Pacino abban a filmben egy ügyvédet alakít, akit felbosszant a korrupt amerikai igazságszolgáltatás. Kiabált, le kellett fogni a tárgyalóteremben, a bíró kopogott a kalapácsával, és rendreutasította, miközben ő azt ordította a bírónak: te nem vagy rendben, ez az egész rendszer nincs rendben! Imádom azt a filmet. Akkor döntöttem el, hogy ügyvéd leszek.

Névjegy

Rónai Péter magyar származású New York-i ügyvéd, a Ronai and Ronai LLP Ügyvédi Iroda tulajdonosa, vannak irodái Westchesterben, Manhattanben, Connecticut államban és Budapesten is. Az ügyvédi iroda 1996 óta segít balesetet szenvedett és megsérült személyeknek, valamint családjaiknak behajtani azokat a kártérítéseket, amelyek jogosan járnak. Állandó szakértője az amerikai televíziócsatornák hírműsorainak. Rónai Péter sorra nyeri a pereket magyar károsultaknak is. Ő képviselte a Costa Concordia óceánjáró balesete magyar áldozatának családját, illetve négy sérültjét, akik összesen több milliárd forintnak megfelelő összegű kártérítést kaptak. Nevéhez fűződik a Philadelphiában, a Delaware folyón történt kacsahajó-tragédiában elhunyt két magyar diák szüleinek és a baleset károsultjainak sikeres pere is. Peren kívüli egyezséget kötött az általa beperelt légitársaságokkal ügyfele, a New York-i Soltész Vilma férje, Soltész Vilmát ugyanis túlsúlya miatt több alkalommal sem engedtek gépre szállni, és ezalatt a többnapos procedúra alatt elhunyt.