Megfigyelték Orbán emberei az uniós biztost, állítja egy cseh lap

Vera Jourová
EU Commissioner of Justice, Consumers and Gender Equality Vera Jourova, takes the oath of office, on December 10, 2014 at the Court of Justice of the European Union in Luxembourg. AFP PHOTO / JOHN THYS.
Vágólapra másolva!
Meghívása nélkül is követték a magyar kormány emberei Vera Jourovát múlt heti magyarországi látogatásán. 
Vágólapra másolva!

A Lidové Noviny konzervatív cseh napilap szerint az igazságügyért, fogyasztóvédelemért és esélyegyenlőségért felelős uniós biztos Bag községben találkozott nem hivatalosan a Bagázs civil szervezet tagjaival, amikor az eset történt.

Vera Jourova nem hivatalosan találkozott a magyar civil szervezet képviselőivel Forrás: AFP/John Thys

Odatolták a székeket

„Szárazon közölték, hogy az emberi erőforrások minisztériumától vannak, és szó nélkül Jourová széke mellé tolták saját székeiket” – festette le a lap "Jourovát figyelték Orbán emberei" című írásában a jelenetet, amikor a tárca képviselői a bagi találkozón megjelentek. Jourová megjegyezte: a találkozó tényét a magyar hivatalokkal, még Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével, Orbán Viktor bizalmasával sem közölte, "Balog emberei mégis megjelentek Bagon".

A civilek érdekelték őket

A biztosnak meggyőződése, hogy "a négy ellenőrt" elsősorban nem az ő személye érdekelte, hanem az, hogy mit mondanak neki a civilek. Ez szerinte megfelel annak a trendnek, hogy az Orbán kormány egyre inkább megszorítja a civil társadalmat, és a külföldről finanszírozott civil szervezeteket Magyarország ellenségeinek tekinti - állítja Jourová. Éppen a magyar kormánynak a civil szervezetekre gyakorolt fokozódó nyomása volt Jourová magyarországi útjának egyik oka - mutat rá az újság.

Brüsszel egyelőre kivár

Jourová Frans Timmermanssal, az Európai Bizottság első alelnökével azért egyezett meg magyarországi munkalátogatásában, hogy a helyszínen tájékozódjék a problémákról.

"Brüsszel ugyanis foglalkozni fog azzal, hogy magyar szervek részéről ismételten megsértik az európai szabályokat és elveket" - szögezi le a lap. Brüsszel úgy véli, egyelőre elég figyelni a magyarországi helyzetet, mert az esetleges keményebb fellépés "kontraproduktív is lehet". Ugyanakkor "mérlegelés tárgya az is, nem lenne-e kontraproduktív Európa fennmaradása szempontjából, ha nem tenne semmit" - idézi a lap Jourovát.