Szijjártó Péter meghirdette a déli nyitás stratégiáját

Szijjártó Péter, Vlagyimir Putyin, Ferihegy
Budapest, 2015. február 17. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2) fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Liszt Ferenc-repülőtéren 2015. február 17-én. MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter előterjesztésben javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy július elsejével induljon el a déli nyitás stratégiája, amelynek fókuszában Afrika és Latin-Amerika áll.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter ezt maga jelentette be a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány klubeseményén csütörtökön Budapesten.

A miniszter sikeresnek nevezte a keleti nyitást, amely szavai szerint "megnyitotta az ajtókat a gazdaság szereplői előtt". Hozzátette: ezért döntött úgy, hogy a külgazdaság-orientált külpolitika következő szakaszba lépéséhez javasolja a déli nyitás politikájának elindítását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnököt Forrás: MTI/Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton

Szijjártó Péter ismertette, hogy egy éven belül négy új nagykövetség (Ecuador, Etiópia, Ghána, Angola) és hat kereskedőház (Etiópia, Angola, Chile, Ecuador, Peru, Kenya) nyílik. Az idén kilenc gazdasági vegyes bizottsági ülést tartanak a két térség országaival, és az innen érkező diákok számára 660 ösztöndíjas hely nyílik meg a magyar egyetemeken – jelentette be.

Másoljuk a nagyokat

Kifejtette, hogy a keleti nyitást Magyarország nem kitalálta, hanem másolja a "nagyoktól": tavaly a német export 43 százaléka, az olasz export 46 százaléka, a 112,8 milliárd dollár értékű magyar exportnak pedig 22 százaléka irányult az Európai Unión kívüli országokba. Németország kivitelének 22,8 százaléka a keleti térségekbe irányult, a magyarok külkereskedelemben ez az arány 12,4 százalék volt.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb külkereskedelmi adatokból az látszik, hogy 1 milliárd dollárral csökkent a kelet felé irányuló kivitel, azonban Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a keleti nyitás stratégiája nélkül - az ukrajnai válság, a Nokia gyár bezárása és az Oroszországgal szembeni szankciók miatti embargó hatására - a visszaesés 1,6 milliárd dollár lett volna.

Magyarbarát külpolitika

A miniszter sikerként említette azt is, hogy a beruházások mértéke 14 százalékkal, 5216 milliárd forintra nőtt 2014-ben. Az 55 stratégiai megállapodásból 11-et a keleti nyitás országaiból érkező vállalatokkal köttöttek, amely társaságok magyarországi beruházásai elérték a 6,4 milliárd dollárt és az együttműködés óta 4900 új munkahelyet teremtettek.

Szijjártó Péter végül hangsúlyozta: a magyar külpolitika magyarbarát, célja a nemzetgazdasági érdekek érvényesítése az új világrendben.