Schmidt Mária keményen nekiment Lázár Jánosnak

Schmidt Mária
Vágólapra másolva!
Élesen támadja a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a Sorsok Háza körül kialakult helyzet miatt. Az alapítvány szerint a Miniszterelnökség eddig nem fizette ki a Sorsok Háza kiállítási koncepciójának elkészítéséért járó összeget.
Vágólapra másolva!

Két évvel ezelőtt, 2013-ban kapta meg a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a felkérést, hogy alakítsa ki a Sorsok Háza szakmai koncepcióját, és felügyelje a megvalósítását. Transzparens együttműködést szerettek volna a szakmával: megszívlelték az építő kritikát, figyeltek a tanácsokra, és igyekeztek minél több ötletet, megfigyelést beépíteni a múzeum koncepciójába – áll az alapítvány közleményében.

Sokaknak nem tetszik

A Népszabadság március 2-án arról írt, hogy a Józsefvárosban elvileg már a végéhez közeledik az új holokauszt-emlékközpont, a Sorsok Háza építése. A kormány ígérete szerint az intézményt csak akkor nyitják meg, ha tartalmi kérdésekben sikerül konszenzusra jutni a zsidó szervezetekkel. Ebben azonban csak elutasítást kapott a koncepció.

Ellehetetlenülés?

Azt tapasztalták, hogy a megszaporodó támadások miatt a munkájuk több tekintetben is szinte ellehetetlenül. „A zsidó szervezetek vezetői saját politikai hazárdjátszmáikban kezdték felhasználni a Sorsok Házát. Miközben megelégedéssel álltak fel a tárgyalóasztaltól, és elismerően nyilatkoztak a projektről, másnap nem átallották ennek az ellenkezőjét hangoztatni” – olvasható a közleményben.

Eddig nem nyílt meg a Sorsok Háza Fotó: Bielik István - Origo

Nem felel meg

Az alapítvány közölte, hogy a Miniszterelnökség által az elmúlt időszakban véleményezésre kiküldött dokumentum egy belső használatra készült, előkészítő jellegű munkaanyag, amelyet 2013 őszén készítettek a Miniszterelnökség sürgetésére.

Feladatuk a munka előkészítése, a készülő múzeum elnevezése volt, ezért is érthetetlen, miért állítja épp a megrendelő fél, hogy az elkészült dokumentum a múzeum végleges koncepcióját tartalmazná. Ez az állítás nem felel meg a tényeknek – olvasható a közleményben.

Hangsúlyozták: nem azzal van problémájuk, hogy az anyag a szakmai és a zsidó közéleti nyilvánosság elé került, hanem azzal, hogy egy nem végleges, kezdeti fázisban lévő, további előkészítésre szánt munkaanyagot szellőztettek meg – szándékosan úgy beállítva, mintha nem egy kivonatos szinopszisról lenne szó, hanem a végső koncepcióról.

A kiállítási koncepció nem tetszik a zsidó szervezeteknek Fotó: Bielik István - Origo

Nem fizettek

A Sorsok Háza végleges koncepcióját és látványtervét a Miniszterelnökséggel való szóbeli megállapodás, felkérés alapján elkészítették. Mindezt saját erőből, hiszen a munkát – így az anyagon dolgozó munkatársainkat, látványtervezőket, történészeket – a Miniszterelnökség a mai napig nem fizette ki. Nem kaptak forrást az oktatási, illetve képzési anyag elkészíttetésére sem.

A látványtervet, az oktatási-, képzési koncepciót és a tárlat tartalmát bemutatták, több alkalommal egyeztettek róla zsidó szervezetekkel is. Szerződés híján azonban a felelősség nem minket terhel – közölte az alapítvány.

Éles szavak

„A történtek fényében nem gondolhatunk másra, mint hogy a Sorsok Házát a nyilvánosság előtt lejáratni szándékozó akcióról van szó.” Értetlenül állnak azelőtt, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter – talán barátja és újdonsült tanácsadója, a vaskos pártállami múlttal bíró Zoltai Gusztáv sugalmazására –, szánt szándékkal akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, rúg fel írásbeli és szóbeli megállapodásokat, megy szembe a kormány határozatával – tették hozzá.

Szeretnék befejezni a munkát Fotó: Bielik István - Origo

Az elmúlt hónapokban, a gyakran sugalmazott médiabeli támadások kereszttüzében, egyetlen céljuk a múzeum mielőbbi megnyitása volt. Szeretnék folytatni, befejezni és bemutatni a megkezdett munkát, hogy egy példaértékű intézmény nyithassa meg végre a kapuit a józsefvárosi pályaudvaron. A lehetetlen körülmények ellenére kollégáimmal továbbra is ezt szeretnénk elérni – zárul a közlemény.

Csak egyetértés lehet

A Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára reagálásában azt mondta: a Miniszterelnökség nem akadályozza a Sorsok Háza megnyitását, sőt "kifejezetten abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb megnyithassa a kapuit az intézmény". Tény azonban - folytatta Latorcai Csaba -, hogy egy ilyen emlékhely csak a zsidó közösség és a történész szakma egyetértésével jöhet létre, ezért is küldte ki nekik észrevételezésre a Miniszterelnökség a Sorsok Házához készült előzetes szakmai és kiállítási koncepciót.

A helyettes államtitkár cáfolta, hogy ezt végleges koncepcióként beállítva küldték volna szét, mint mondta, a kísérőlevélben is az állt, hogy "előzetes szakmai és kiállítási koncepcióról" van szó. Hozzátette, a Miniszterelnökség is most, a közalapítvány nyilatkozatából értesült arról, hogy a koncepciónak van esetleg egy "frissebb" változata a rendelkezésre álló változatnál, de a konszenzus érdekében - ha megkapják - készek ezt is megküldeni véleményezésre a Zsidó Közösségi Kerekasztal tagjainak.

A helyettes államtitkár többször is hangsúlyozta: elképzelhetetlen, hogy a Sorsok Háza a magyarországi zsidó közösség és a szakma egyetértése nélkül nyisson meg. "Mindenféleképpen úgy kell ennek az intézménynek létrejönnie, hogy ezt a konszenzust bírja, ellenkező esetben nem lesz Sorsok Háza" - jelentette ki Latorcai Csaba.