Esőt is hoz a szél

Vágólapra másolva!
Az ország nagy részén többnyire erősen felhős lesz az ég, hosszabb napos időszakokra inkább csak északnyugaton, nyugaton számíthatunk, délután viszont már ott is megnövekszik a felhőzet.
Vágólapra másolva!

Eső, zápor keleten egész nap elszórtan előfordulhat, estefelé viszont már a Kisalföldön is eshet kisebb eső. Napközben a Dunántúlon és északkeleten megélénkül a déli szél, a Kisalföldön erős széllökések is lehetnek.

Forrás: met.hu

A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul. Késő este 3 és 7 fok közötti hőmérséklet valószínű.