Újra indulhatnak a kilakoltatások

A Város Mindenkié a 3 guggoló kislány szobrát alakította át úgy, hogy az alakok kezébe egy házat helyezett, a szobor mellé pedig emléktáblát állított a lakhatási válság emlékére.
Vágólapra másolva!
Február 28-án lejár a téli kilakoltatási moratórium, így sokan az utcára kerülhetnek azok, akiknek lakbér, rezsi, vagy lakáshitel-tartozása van.
Vágólapra másolva!

Március elsejével lejár a rendes téli kilakoltatási moratórium, és életbe lépnek a segélyezési rendszert érintő változások is. Ennek eredményeként még több ember lakhatása kerül veszélybe és tovább súlyosbodik a magyarországi lakhatási válság - írja közleményében A Város Mindenkié Csoport.

A szervezet szerint a segélyezési rendszert érintő, március elsejétől életbe lépő változások növelni fogják a szegény családok eladósodásának kockázatát, mivel olyan támogatások normatív állami finanszírozását szüntetik meg, amelyek a nagyon kevés pénzből gazdálkodó családok számára jelentettek segítséget.

A Város Mindenkié a 3 guggoló kislány szobrát alakította át úgy, hogy az alakok kezébe egy házat helyezett, a szobor mellé pedig emléktáblát állított a lakhatási válság emlékére. Forrás: Picasa

Kiszolgáltatott szegények

A civil szervezet arra is figyelmeztet, hogy a lakásszegénységben élőket a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás megszűnése érinti a leginkább, melyek biztosítására ezentúl a helyi önkormányzatoknak lesz lehetőségük az ún. települési támogatások körén belül. A támogatás feltételeivel, jogosultsági körével és mértékével kapcsolatban azonban semmilyen törvényi szabályozás, így garancia sincs – ez teljes mértékben az önkormányzatok hatásköre. A segélyezési rendszer átalakítása növelni fogja a területi különbségeket, és a szegénységben élőket kiszolgáltatja a helyi döntéshozóknak.

Józsefvárosi helyzet

A Város Mindenki csoport úgy látja, a Józsefvárosban várhatóan különösen jelentős következményei lesznek a vasárnap életbe lépő változásoknak. A kerületben sokakat fenyeget kilakoltatás a határozott idejű bérleti szerződések lejárta, a felhalmozott hátralékok, vagy éppen a kerület városfejlesztési tervei miatt. Ezen kívül, a kerületi önkormányzat a nemrég elfogadott szociális rendelet alapján úgy tűnik, hogy nem habozik kihasználni azt a törvényi keretet, amely lehetőséget ad az érdemes és érdemtelen szegények közötti válogatásra.

Szobor a lakhatási válságnakl

Lakásszegénységben élő embereknek szervezett lakhatási fórumot A Város Mindenkié a VIII. kerületi Kálvária téren 2015. február 28-án. A rendezvénnyel a csoport arra hívta fel a figyelmet, hogy március 1-től több szempontból is még nehezebb, bizonytalanabb helyzetbe kerülnek a szegénységben élők. Az esemény egy jelképes szoboravatással kezdődött: az átalakított köztéri szobor a lakhatási válságnak állít emléket.