Orbán szerint a világ az elmúlt 16 évben

Orbán, évértékelő, 2006
Vágólapra másolva!
Tizenhetedszer értékeli az elmúlt évet Orbán Viktor péntek délután. Ezzel az általa teremtett műfaj "nagy öregje", aki általában ígér, mindig kritizál, de olyan is előfordult, hogy szinte semmi konkrétumot nem mondott vicceken és nehezen érthető példázatokon kívül. Az elmúlt években ígért már olimpiát, teljes foglalkoztatottságot, megduplázódó béreket, és kompromisszumkész politikát is.
Vágólapra másolva!

1999 – A hagyományteremtés éve

Orbán Viktor az országértékelő műfajt 1999-ben, első kormányzása idején hozta be a magyar politikába. Az itthon addig szokatlan műfajt, az ország helyzetéről szóló év eleji beszámolót az első alkalommal ahhoz a szokáshoz hasonlította, amikor a szülők az ajtófélfára húzott vonásokkal mérik gyermekük növekedését. Az évértékelőt a közszolgálati MTV egyenes adásban közvetítette, emiatt

1999-ben még részletekről is beszélt, ezek később kikoptak beszédeiből Forrás: MTI/T. Asztalos Zoltán

A miniszterelnök a Vigadóban arról beszélt, hogy "Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé". Politikai szövetségeseinek társaságában értékelte az ország elmúlt egy évét. Akkor még részletesen beszélt a kabinet terveiről és intézkedéseiről - 37 pontban foglalta össze a kormányzati teendőket -, ám a későbbi években a konkrétumok egyre inkább kikoptak beszédeiből.

2000 – 3 szoba, 3 gyerek, 4 kerék

A következő évértékelőn, 2000-ben hangzott el Orbán Viktor beszédeinek egyik legismertebb szlogenje: a

2000-ben, egy új évezred küszöbén hangzott el a "3 gyerek, 3 szoba, 4 kerék" Forrás: MTI/Kovács Attila

A hivatalosan mindig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartott országértékelők közül ezt a másodikat szintén a Vigadóban mondta el Orbán, és ugyancsak élő adásban közvetítette az MTV.

2001 – Hétköznapok és öröklét

Közös álmaink 2001-ben Forrás: MTI/Soós Lajos

Következő, 2001 elején mondott beszédében Orbán Viktor az előző évet a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb esztendejének nevezte.

Emellett arról is beszélt, hogy "szeretnénk hétköznapjainkat az örökléthez igazítani".

Beszédében hosszan idézte a múltat a miniszterelnök, akinek hasonlatában Magyarország mint „viharvert, megtépázott, roskatag és korhadt, eresztékeiben meglazult, sodródó hajó" bukdácsolt a hullámokon.

Viszont szólt a jövőről is: mára "a rossz alkatrészeit kicseréltük, a víz már nem szivárog be, és mintha a hídon is állna valaki".

2002 – Egy nagy család a haza

A választás évében, 2002-ben kampányhangulatú volt az országértékelés, amelyben Orbán Viktor 2001-et az áttörés évének nevezte, és az előző négy évben elért eredményeket sorolta fel. Talán csak véletlen, de ez volt a legrövidebb beszéde, mindössze 2935 szóból állt. Ebbe azért belefért, hogy kiemelje: „A haza olyan, mint egy nagy család".

Petőfi-idézet és egy bácsi a 2002-es díszleten: kampányhangulat volt Forrás: MTI/Soós Lajos

Jelezve, hogy még egy ciklusra tervez, vagyis győzelemre készül a közelgő választáson, Orbán jövőbeni terveit ismertette. A következő ciklus végéig többek között teljes foglalkoztatottságot, négy új Duna-hidat, az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetését és az átlagkeresetek megduplázását ígérte. Végül azzal zárt: "Jöjjenek el szavazni, mert egy vasárnap délelőtt megér négy évet".

2003 – Ellenzékből bírált, támadott

Orbán Viktor 2003-ban értékelte először ellenzékből az előző évet, és ez meg is határozta a mondanivalóját, amelynek fő üzenete az volt: „a kormánynak rombolási kényszere van, mindenre ráront, ami 1998 és 2002 között jött létre".

Már ellenzékből beszélt 2003-ban a kormány rombolási kényszeréről Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán a „sok ellenérv" dacára az uniós tagság mellett foglalt állást, viszont bírálta a kormányt, amiért szerinte rossz feltételeket harcolt ki a csatlakozási tárgyalásokon. Kritizálta a kormányt az iraki szerepvállalás miatt is, mert szerinte "a magyar emberek elsöprő többsége békét akar".

2004 – Az összezsugorodás éve

A kritikai szemlélet köszönt vissza a következő, 2004. januári évértékelőben is, amelyet a felújítás alatt álló Vigadó helyett az ELTE lágymányosi épületében tartottak a József Attilától kölcsönzött „Rendezni végre közös dolgainkat" mottóval. Orbán a kormány gazdaságpolitikáját kritizálva megállapította: a családok zsugorodásának éve volt az előző esztendő, az országban pedig bizonytalanság és szorongás uralkodik.

Mesét is mondott 2004-ben a válságmenedzser-varázslóról Forrás: MTI/Soós Lajos

Ezt arra vezette vissza, hogy a 2002-ben megválasztott Medgyessy-kormány visszaélt a szavazók bizalmával, hiszen mindent pontosan fordítva tettek, mint ahogyan azt ígérték. Az ellenzéki pártvezető beszédét ekkor az MTV már nem, a Hír TV és az InfoRádió viszont közvetítette. Orbán mesét is mondott az eltévedt királyról, akit egy varázsló, "afféle válságmenedzser" vezetett ki az erdőből.

2005 – Ismét kisebbek lettünk

Ismét kisebbek lettünk, 2004 a ráfizetés éve volt - állapította meg egy évvel később Orbán. Az ország szerinte elvesztette a hitét és önbecsülését az elmúlt három évben. Már akkor is magasnak találta a rezsiköltségeket, és arról beszélt: nagyon drága a távfűtés, ezért a kormánynak kompenzálnia kellene a díjakat.

Már 2005-ben pedzegette a rezsicsökkentést Orbán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kritizálta a magas államadósságot, a kórházak privatizálásának szándékát, a családi adórendszer hiányát és a magas gyógyszerárakat is. A pártelnök szerint 2006-ban majd a spekuláció- és a munkabarát rendszer között kell választani.

Formabontó volt 2005

A 2005-ös országértékelés ismét új helyszínen, a Körcsarnokban volt, és új koreográfiát is kapott, hiszen a beszédet országértékelő beszélgetések előzték meg négy vidéki városban és Budapesten. Ezeken a közvetlen stílusú találkozókon a Fidesz-elnök nem színpadon, hanem az emberek között beszélt, és mindenhol arra kérte őket, segítsék ötletekkel, témákkal: miről beszéljen majd az évértékelőn. Akkor először - és utoljára - SMS-ben szavazhattak a szimpatizánsok, húsz előre felkínált téma közül megjelölve azokat, amelyekről szívesen hallanának többet Orbántól majd az évértékelőn. Tíz nap alatt csaknem tízezer üzenet érkezett, és akadt köztük a témákhoz nem kapcsolódó, általános érvényű is, mint például ez: „Csak keményen! Attól lesz ideges Gyurcsány". Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanis ebben az évben vette fel a ritmust az akkor már hetedik értékelőjét tartó Orbánnal, és a Parlamentben megtartotta a maga értékelő beszédét.

2006 - Luxuskormány, kiváltságok

Ebben az évben ismét új volt a helyszín: a SYMA-csarnok. Egy év alatt Orbán is sokat változott: lecserélte ruhatárát és fiatalosabb frizurát nyíratott magának. A 2006-os ismét választási év volt, ehhez illő beszéddel. Orbán szembeállította saját kormányzását a szocialista kormányokkal.

Új ruhatár, fiatalosabb frizura és luxuskormányozás a választási évben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz idején épült a Nemzeti Színház, a Budapest Sportaréna, a párkányi Duna-híd, és elindult a Széchenyi-terv. Ezzel szemben - folytatta - az MSZP-SZDSZ kormány „luxuskormány, amely csak a saját körének teremt kiváltságokat".

2007 - Egy az ország, egy a zászló

A 2007-es évértékelő alapvetően a 2006 őszén nyilvánosságra került őszödi beszéd és a hazugság témája köré épült, akkor hirdette meg Orbán az "egy az ország, egy a zászló" jelszót, és használta először az "új többség" kifejezést, amely létrejött a kormánnyal szemben, de nem azonos a Fidesz támogatóival.

Az "egy az ország, egy a zászló" és az "új többség" volt a hívószó 2007-ben Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Millenárison azt hangoztatta, hogy "három dúsgazdag milliárdos vitte csődbe" az országot, de elárulta, mikorra állítható újra növekedési pályára. "Hogy visszajuthassunk oda, ahol 2002-ben voltunk, átlagosan jó kormányzás mellett 16 év szükséges. Kiemelkedően sikeres kormányzás esetén pedig 12 év kell."

2008 – A jövő igennel kezdődik

A 2008-as évértékelő a márciusra kiírt, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazás kampánybeszéde volt, "a jövő igennel kezdődik" szlogennel. Az ismét a SYMA-csarnokban tartott évértékelőn Orbán azt is kifejtette: „a szabadság mindig többre képes, mint a diktatúra".

Az igenek mellett agitált 2008-ban Orbán a népszavazás előtt Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Fidesz elnöke azt mondta, a referendum egy új korszak nyitánya lesz. Jóslatai bejöttek, mivel a március 9-i népszavazás valóban egy új korszak kezdete lett. A referendumon többségbe kerültek az igenek, majd az SZDSZ kilépett az MSZP-vel kötött koalícióból, ezzel pedig végleg elindult a megszűnés felé vezető úton.

2009 – Új, polgári Magyarország

A következő beszéd már az európai parlamenti választás jegyében telt a Millenárison. „Új irány, Magyarország, új irány, magyarok" - hirdetett új jelszót Orbán Viktor, aki a megszokottól eltérően beszéde végén ezzel, és nem a tőle megszokott „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok" felkiáltással búcsúzott.

Bejött a "polgári Magyarország", ami G. Fodor szerint csak politikai termék volt Forrás: Origo

Orbán arról is beszélt, hogy esze ágában sincs feladni, mert sem ő, sem a Fidesz nem végezte el a 20 évvel ezelőtt megkezdett munkát, a polgári Magyarország felépítését. Érdekes, hogy nemrég G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy a polgár szó csupán egy politikai termék volt.

2010 – Biztos befutóként beszélt

A 2010-es beszéd már a kormányzásról szólt, mivel ekkor már a Fidesz győzelme nem, csak annak aránya volt kérdéses. Orbán az ország gazdaságának talpra állítását, 10 év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért. Azt ígérte, lesz elszámoltatás, de nem a bosszú kormánya jön.

Győzelme tudatában beszélt 2010-ben: Pistikével is viccelődött Forrás: Origo

Arra a szocialisták által gyakran feltett kérdésre, hogy miért van szükség elszámoltatásra, azt mondta, mindig Pistike „jut az eszébe", „aki megkérdezi a tanárnőt: tanárnő, miért kell nekem dolgozatot írni? Azért, mert ha pofára osztályozok, nagyon rosszul jársz".

Kifejtette, hogy a magyar kapitalizmus „fejlődési rendellenesség"; és a 21. századi magyar gazdaságot nem lehet sem szocialista, sem „oligarchikus rendszerekkel kormányozni". Megjegyezte, hogy több orvosra és több ápolóra van szükség, ám azóta csak felgyorsult az orvosok és ápolók elvándorlása.

2011 – Az ötéves terv bejelentése

A következő értékelést már újból miniszterelnökként tartotta meg Orbán Viktor a Millenárison. Itt ismertette „ötéves tervét": 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz.

Újra kormányfőként állt színpadra, és bejelentette ötéves tervét Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Beszélt az ország átszervezéséről és az alkotmányozásról is. Az alaptörvénynek szerinte a magyar szellem megnyilatkozásának kell lennie, amely elhatárolódik a magyarságot megnyomorító korszaktól, és szilárd, végleges alapot teremt. Utóbbi nem sikerült, hiszen rövid időn belül ötször módosították.

2012 – A magyar hajtóerő éve

Orbán Viktor 2012-ben arról beszélt, hogy három problémája volt az országnak: az adósságcsapda, amelybe a szocialista kormányok lökték, a munka elveszett becsülete, valamint a tartalékok hiánya, a napról napra élés. Bírálta az európai politikát is, mert szerinte „Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat".

A szlogen maradt tavalyról, csak a nyakkendő más Forrás: Origo

Orbán szóba hozott egy titokzatos erőt is. „Bennünk magyarokban működik egy fantasztikus hajtóerő" - mondta. Szerinte bántja az igazságérzetünket, hogy jobbat érdemelnénk, ha azt nézzük, hogy mennyit dolgozunk. „Rosszabbul élünk, és kevesebb megbecsülést kapunk, mint amennyit megérdemlünk."

2013 – Világnemzetet építünk

Két évvel ezelőtt a miniszterelnök már csak lehetségesnek nevezte, hogy 2013 valóban az emelkedés éve lesz, ahogy azt 2011-ben ígérte. Azért jó hírrel is szolgált a sikerek és a népesedés kapcsolatát illetően: "A kisbabáknak kedvük támadt megszületni." Elárulta azt a tervét is, hogy

Orbán az évértékelőjén miniszterei - Balog Zoltán és Navracsics Tibor - körében Forrás: MTI/Kovács Tamás

Élénk találgatásokra adott okot Orbán egy másik kijelentése: „Bár a visszaélésekben jeleskedők falkáit is naponta elverjük az ablakunk alól, még mindig vannak olyanok, akik vörös alsóneműjüket narancssárgára cserélték, és úgy viselik gondosan, hogy az kilátszódjon a nadrág alól. Az ellenük folytatott küzdelem még hosszú ideig ad majd munkát nekünk."

2014 - Nyergeljetek, indulunk!

„Négy éve nem csupán arra vállalkoztunk, hogy jó gazdasági híreket állítsunk elő. A hajdani Kaiser világa még várat magára, mely szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve" - mondta a miniszterelnök 2014. február 16-án.

Tavaly már új volt a szlogen: Magyarország jobban teljesít Fotó: Origo

A miniszterelnöki évértékelő már a kampány jegyében zajlott, így arról is beszélt, hogy sok csatát megnyertünk, de a háborút még nem, mert a sok eredmény ellenére hol vagyunk még a biztonságos, kényelmes élettől. "Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!" - adta ki a jelszót.

Néhány, nehezen megfejthető példázat tavalyról:

  • "Ne mondd a szökőkútnak, hogy nem iszol a vizéből. Még a végén a kínainak lesz igaza, aki azt mondja, hogy mindegy, hogy fekete vagy fehér a macska, csak fogja meg az egeret."
  • "Azzal, hogy megváltoztattuk a jelenünket, megváltoztattuk a jövőnket is, más jövőnk lesz, mint amit a londoni vagy a brüsszeli jósdák papjai jövendöltek nekünk, már ha a szavazók is így akarják."