Focisták tucatjai csaltak a sportorvosnál

Vác, megye I, foci, focimeccs, labdarúgás, vecsés, vác-vecsés 6:0
Vágólapra másolva!
Összesen 27 ember ellen emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség magánokirat-hamisítás miatt. Egy 44 éves helyi férfi hamisított sportorvosi igazolásokat szerzett, amiket később 26 focista használt fel megyei labdarúgó-mérkőzéseken 2009 és 2012 között. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett mérkőzéseken igazolt játékosok csak sportorvosi vizsgálatot követően, érvényes sportorvosi engedéllyel léphetnek pályára.

A 44 éves férfi Nógrád megye alacsonyabb osztályú labdarúgócsapataihoz közel álló játékosokkal, képviselőkkel, edzővel, elnökökkel állapodott meg abban, hogy a játékosaik sportorvosi engedélyeit úgy érvényesítteti, hogy azoknak nem kell részt venniük orvosi vizsgálaton.

Megyei labdarúgók csaltak az igazolásokkal. (Képünk illusztráció) Fotó: Hajdú D. András - Origo

Igazolás néhány ezerért

A vádlott az igazolásokért játékosonként ezertől háromezer forintig terjedő összegeket kért, és összesen 424 ezer 500 forintra tett szert.

A hamisított sportorvosi engedélyeket az érintett labdarúgócsapatok a három bajnoki év alatt 264 alkalommal használták fel, amikor a mérkőzések előtt átadták ellenőrzésre a játékvezetőnek.

Beismerő vallomás

A vádlottak a nyomozás során beismerő vallomást tettek. Ellenük a Salgótarjáni Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását, illetve próbára bocsátást, továbbá a 424 ezer 500 forintra vagyonelkobzást indítványozott, és 211 ezer 480 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte őket.