Lefújták Orbán lengyel barátai március 15-ét

Orbán Viktor, őket nem kímélték a lengyel topvezetők, illusztráció
Vágólapra másolva!
Idén nem jönnek Budapestre március 15-én Orbán Viktor lengyel szimpatizánsai. Szervezték ugyan az utat, de végül lemondták, mert az Orbán-Putyin találkozó után egy budapesti szimpátiatüntetéssel nem akartak „oroszbarátnak" tűnni.
Vágólapra másolva!

„Törölve" - ez a kifejezés szerepel az Orbán Viktort minden évben jelenlétével is támogató Gazeta Polska lengyel újság és szimpatizánsi klubja Nagy Utazás Magyarországra programjának honlapján. Ez azt jelenti, hogy - szemben a korábbi évekkel - ezúttal nem számíthat a magyar miniszterelnök március 15-én több ezer lengyel szimpatizánsra a budapesti megemlékezéseken.

A lengyel program honlapja: keresztbe a sárga "Törölve" felirat Forrás: http://wielkiwyjazdnawegry.pl/

A Nagy Utazás Magyarországra program honlapján az idei budapesti út hirdetésére kitett „Törölve" kifejezésre a Vs.hu bukkant. A honlapon a szervezők a döntést azzal magyarázták, hogy még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy „mindazok, akik egyébként eddig hűen kiszolgálták Vlagyimir Putyint, most úgy állítsák be a részvételünket, mint egy »oroszbarát megmozdulást«".

Március 15, lengyelek, felvonulás, astoria Fotó: Mudra László - Origo

A Vs.hu beszámolója szerint a szervezők Christopher Szczerski filozófiaprofesszor Gazeta Polskában megjelent levelét is közzétették a honlapon. Az Orbán Pragmatizmusa című írás szerint azok, akik oroszbarátsággal vádolják Orbánt, elfelejtik, hogy Kelet-Európa függ az orosz energiahordozóktól, akik pedig „cinikus módon Kelet-Európa egységét kérik számon", elfelejtik, hogy „ez nem létezik".

Orbán Viktor mellett ezúttal nem állnak ki szimpátiatüntetésen a lengyelek Forrás: Origo

Korábban az Origo számolt be arról, hogy Orbán Viktor Varsóban nemcsak a lengyel kormányfővel, de a volt miniszterelnökkel is találkozni szeretett volna, ám Jarosław Kaczyński - szintén a Putyin-látogatás miatt - nem volt hajlandó fogadni őt. Reagálásában Havasi Bertalan, a miniszterelnök szóvivője azonban közölte: nem terveztek és nem szerveztek találkozót Kaczyńskivel.