Szőnyeg szélére állítja Orbánékat az Amnesty International

Orbán Viktor mobil lehallgatás
Meise, 2010. október 28. ORBÁN Viktor magyar miniszterelnök, az Európai Néppárt, az EPP alelnöke az EPP csúcsértekezletére érkezik a belgiumi Meisében 2010. október 28-án, mielőtt megkezdődik az Európai Unió csúcstalálkozója Brüsszelben. (MTI/EPA/Christophe Karaba)
Vágólapra másolva!
A romákat diszkriminálják, a menedékkérőket őrizetben tartják, a civil szervezeteket vegzálják, a törvényeket pedig egyeztetés és vita nélkül fogadták el. Megjelent az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 2014-es jelentése Magyarországról.
Vágólapra másolva!

A romák a csekélyebb súlyú szabálysértések esetében aránytalanul gyakran válnak a rendőrségi gyanú célpontjává, olvasható az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet 2014-es, Magyarországról szóló jelentésében. Szeptemberben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága megemlítette: továbbra is előfordul, hogy romákat elutasítanak egészségügyi intézmények, beleértve a sürgősségi ellátást is, diszkrimináció éri őket, emlékeztet a szervezet.

A romákat kilakoltatják

A jelentésben szó esik a miskolci romák helyzetéről. Eszerint a városban a többségében romák lakta kerületben mintegy 450 embert fenyeget a kilakoltatás és hajléktalanság veszélye. A helyi önkormányzat kijelentette, hogy "nincs hely nyomornegyedek számára" a városban, és hogy a házak elbontásának tervét 35 ezer ember támogatta.

Előfordul, hogy a romákat nem látják el az egészségügyi intézményekben Forrás: MTI/Varga György

A menedékkérőket őrizetben tartják

A migrációról szóló megállapítások szerint Magyarországon gyakori a menedékkérők őrizetben tartása az ügyük kivizsgálásának idejéig. Közölték, egy májusban kiadott jelentésben a Magyar Helsinki Bizottság megállapította, hogy az első alkalommal menedékért folyamodó férfiak 40 százalékát menekültügyi őrizetben tartották, és ezeknek az őrizetben tartásoknak a bírói felülvizsgálata sem volt hatékony. Utaltak arra is, hogy szeptemberben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága kritizálta Magyarországot a menedékkérő és kísérő nélküli menekült gyermekek adminisztratív őrizetben tartása miatt.

A civileket vegzálják

A kormány "egyre ellenségesebben" viszonyul a jelentősebb civil társadalmi csoportokhoz, áll a jelentésben, és azzal gyanúsítja azokat, hogy külföldi kormányok anyagi támogatásával, azok érdekeit képviselve cselekszenek. A dokumentum külön is kitért a Norvég Alapból támogatott civil szervezetek vizsgálatára, arra, hogy a norvég kormány és az érintett civil szervezetek erőteljesen vitatták a vizsgálatok törvényességét. Jeney Orsolya, az AI Magyarország igazgatója a civil és jogvédő szervezeteket érintő vizsgálatokat "példátlan vegzálásnak" nevezte. Kijelentette, hogy Oroszország és Egyiptom után Magyarországon is megpróbálták elhallgattatni a kormánnyal szemben kritikus véleményeket.

A kormány vegzálja a civileket Fotó: Polyák Attila - Origo

A törvényekről nem egyeztettek

A 2014-es parlamenti választáson a Fidesz kétharmados parlamenti többséget szerzett, idézi fel a jelentésben az AI. Erre utalva emlékeztettek arra, hogy az EBESZ kritizálta a kormányt a választási törvények megváltoztatása miatt, és bírálta, hogy jogszabályokat vita és konzultáció nélkül fogadtak el.

Saját kutatások alapján

Az Amnesty International Az emberi jogok helyzete a világban című éves jelentésének Magyarországot érintő részét az AI saját kutatásaira, valamint nemzetközi és hazai kutatásokra, hatósági vagy bírósági döntésekre alapozták, mondta el Jeney Orsolya. De figyelembe vették civil szervezetek (köztük a Roma Sajtóközpont, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda) álláspontját.

A kormány reakciója

Az Amnesty International Magyarországról szóló jelentése felületes és egyoldalúan elfogult, nem ismeri vagy elhallgatja a magyar kormány által az egyes ügyekben tett intézkedéseket - írja a Kormány.hu

A portálon közzétettek szerint Magyarország kormánya elutasítja a jogellenes elkülönítés minden formáját, elkötelezett a minőségi és esélyteremtő oktatás feltételrendszerének fejlesztése mellett, amely kulcsfontosságú a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózása érdekében. E célból az elmúlt időszakban több lépést is tett.

A menekültek és menedékkérők kérdése, miután globális jelenségről van szó, nem csak Magyarországot érintő kérdés, ezért szorgalmaz a kormány európai szintű fellépést. Különbséget kell tenni mindazonáltal a politikai, vallási vagy egyéb okok miatt üldözöttek és a gazdasági migránsok között - írják.