Alacsonyabb rendűeknek mondják a nőket ott, ahol Vona Gábor is tanít

Baranyi Tibor, Jobbik, Attila Akadémia
Vágólapra másolva!
Nők alacsonyabbrendűsége, Szálasi Ferenc méltatása, Habsburg-hűség, okkult tanok. Volt hallgatók szerint ilyen és ehhez hasonló eszméket oktatnak a szerintük jobbikos elitképzőként működő, Vona Gábor tanácsadója, Baranyi Tibor vezetése alatt álló Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémián.
Vágólapra másolva!
  • Zárt ajtók mögött, nyilvánosan nehezen megismerhető tananyaggal működik a Jobbikhoz kötődő intézmény.
  • Vona Gábor is az akadémia egyik oktatója. Az akadémiát a pártelnök tanácsadója, Baranyi Tibor Imre vezeti.
  • Egyes tanárok írásaikban Szálasi Ferencet dicsérik.
  • A nőket spirituálisan alacsonyabb rendűnek tartják.
  • Az 1848–49-es szabadságharcot baloldali összeesküvésnek, "a Sötétség" forradalmának tartják.
  • Az akadémia több hallgatója is felelős pozícióba került a Jobbikban.

Szektaszerű agymosás

Viták és fegyelmi eljárás után hagyta ott az Attila Király Akadémiát az a korábbi hallgató, aki „szektaszerű agymosásról” beszélt az Origónak. Scheer-Komjáthy Ádám nincs egyedül, a zárt ajtók mögött működő intézmény belső világáról L. Zsófia is hajlandó volt fellebbenteni a fátylat.

A két volt akadémista az Új Hajnal Lovagrend nevű ifjúsági szervezet tagjaként került kapcsolatba a Jobbikkal, és nyert felvételt az akadémiára, ahol azonban nem értettek egyet az intézményben tanított eszmékkel. Pedig ha valakit felvesznek, akkor a Jobbikon belül elindulhat a karrierje, nyilvánvalóan azért is, mert a pártelnök, Vona Gábor támogatja az akadémiát. Olyannyira, hogy Vona Gábor is tart előadásokat a tanok iránt érdeklődő fiataloknak.

Nemzeti nevelde politizáló fiataloknak

Az Attila Király Akadémiát hivatalosan 2012-ben alapította Vona Gábor segítségével több, magát tradicionalistának valló személy. Arról, hogy ők mit értenek tradicionalizmus, sőt "metafizikai tradíció" alatt, a későbbiekben még lesz szó, de most vissza az akadémiához, amelynek hivatalos célja „a társadalmi-politikai szerepvállalásra kész ifjak nemzeti érzelmű szellemi oktatása és nevelése”.

Az alapítók és a tanári kar nagy része valójában László András, a „metafizikai tradíció iskola” alapítójának tanítványai. Közéjük tartozik Baranyi Tibor Imre is, aki amellett, hogy az intézmény vezetője, az utóbbi pár évben Vona Gábor tanácsadójaként vált ismertté. Az említett László András maga is előadó az akadémián. Ő és követői a 90-es évek óta publikálnak különböző jobboldali orgánumokban, például a Pannon Front vagy az Északi Korona című kiadványokban.

László András az általa alakított Pantholokatolikus Egyház jelképével Forrás: Facebook.com/pannon.front

Vona tanítói

Scheer-Komjáthy Ádám elmondása szerint az Attila Király Akadémia közvetlen előzménye a László András és tanítványai által alapított Last Exit nevű szellemi műhely. A weboldaluk szerint 2007-ben alakult műhely tagjai szinte mind előadók az Attila Király Akadémián. Munkásságukban közös pontok a vallási elemek és a Habsburg-legitimizmus, ebben a témában rendszeresen tartottak előadásokat.

Két királypárti tábor

A Habsburg-legitimisták úgy vélik, Magyarországon és a volt Osztrák–Magyar Monarchia más országaiban továbbra is az 1919-ben trónfosztott Habsburg-ház tagjai számítanak a jogos uralkodónak, céljuk a királyság és uralkodóház uralmának visszaállítása. Magyarországon ma egy kisebb csoport vallja magát nyíltan Habsburg-legitimistának, akik Habsburg Károlyt tartják Magyarország jogos királyának, írásaik a Monarchista.blogspot.com és a RegnumPortal.hu oldalon olvashatók. Velük László András, Baranyi Tibor és követőik kevéssé állnak kapcsolatban. Bár írásaikban ők is hasonló elveket fogalmaznak meg, írásaikban a monarchizmus mellett fontos szerepet kapnak a spirituális, vallási jellegű tanítások.

„Vona Gábort a Last Exitben láttam először együtt az akadémia későbbi oktatóival, ő már 2012 elején lelkesen hallgatta László András és Baranyi Tibor előadásait. Itt már többen emlegették, hogy alakulni fog egyfajta tradicionalista akadémia” – mondta Scheer-Komjáthy Ádám.

Ellenőrizték a hallgatókat

Az Attila Király Akadémia kapcsán a volt hallgatók meglehetősen szektaszerű légkörről számoltak be az Origónak. Az órák előtt például ellenőrizték a hallgatókat, hogy nem készítenek-e felvételt. Az oktatás lényege az ideológiai képzés volt, és az, hogy a hallgatókat a „szellemi vezetők”, Baranyi Tibor és László András feltétlen tiszteletére kondicionálják.

Ötvenezer év sötétség várható

„Az eszme, amit tanítanak, már egyfajta új vallás" – mondta Scheer-Komjáthy Ádám. "Baranyiék alkottak egy saját teremtésmítoszt.

és azóta folyamatosan hanyatlik. Az egyik órán arról is beszéltek, hogy 2240-ben lesz az apokalipszis, amely után ötvenezer év sötétség várható, ezt állítólag védikus iratok alapján számolták ki. Rendszeresen hirdettek okkult tanokat, amihez mindenféle vallásból, főként keleti tanokból válogatnak elemeket.”

A vezető külön cikkben nyilatkozott az Origónak

Az akadémiával kapcsolatban megkerestük a Jobbik sajtóosztályát, kérdéseinkre Szabó Gábor pártigazgató válaszolt e-mailben: "Tudomásunk nincs arról, hogy az oktatók követői lennének valamilyen szektának, döntő többségük hitét gyakorló keresztény ember. A Jobbik alapító nyilatkozatában rögzítette, hogy nemzeti-keresztény párt, s ettől az alapvetésünktől sosem tértünk el, s nem is szándékozunk.”

Az interneten fellelhető információk szerint az intézmény egyes oktatói vallási szervezetek élén is feltűntek: Baranyi Tibor 2003-ban a Metafizikai Hagyomány Egyházának vezetője volt, László Andrást pedig a Magyarországi Pantholokatolikus Tradicionális Egyház képviselőjeként nevezi meg a Helyicivil.hu.

Az akadémia belső világáról, személyes nézeteiről Baranyi Tibort is megkérdeztük, válaszait saját kérésére teljes terjedelmükben, külön cikkben közöljük.

„A nők alacsonyabb rendűek”

L. Zsófia elmondása szerint az akadémián sajátos elveket tanítanak a nők szerepéről is. „Gyakornoki munkám során Zagyva György Gyula javasolta, hogy jelentkezzek az akadémiára, de hozzátette azt is, hogy egy százalék esélyét látja, hogy bekerüljek, mivel nem igazán akarnak nőket az akadémián.” A volt akadémista szerint László András írásai alapján

Férfiként kezelték a női hallgatót

Zsófia azt mondja, hogy sikeres felvételije ellenére sem kezelték igazán egyenrangúnak. „A szakestélyeken például a »tradícióhoz ragaszkodva« úgy döntöttek, hogy engem is férfiként kezelnek, és a vezetéknevem előtt a német Herr megszólítást alkalmazzák – emlékezett vissza. – Először nem értettem, miért csinálnak ekkora problémát abból, hogy nő vagyok, de jobban megismerve a metafizikai rendszerüket, megértettem, hogy az ő világképükbe nem fér bele, hogy egy nő valaha is egyenértékű legyen egy férfival.”

Birodalmakban kell gondolkodni

A Baranyi Tibor- és László András-féle tradicionalizmus lényege, hogy elleneznek mindenféle, a történelem során keletkezett, szerintük „felforgató” reformmozgalmat, köztük a reneszánszot, reformációt. A volt hallgatók elmondása szerint a reformált kereszténységre az órákon „deformáció” néven hivatkoztak, és a "baloldali" nemzeti mozgalmakra is, mivel ezek szerintük a "spirituális értelemben vett Sötétség" erőinek művei. „A világ jelenkori elsötétedésének végső háttere egy metafizikai jellegű, korszakokon átívelő, okkult harc vagy háború” – írja egy cikkében Baranyi Tibor. Egy másik oktató, Horváth Róbert szerint a nemzetállam eszméjét is meg kell haladni, ehelyett dinasztiák által irányított birodalmakban kell gondolkodni.

Vona Gábor Alekszandr Duginnal Forrás: hungarianambiance.com

Az orosz szál

Ahogy azzal nemrég az Origo is foglalkozott, hasonló gondolatokat fogalmazott meg Alekszandr Dugin orosz akadémikus, egyben Vlagyimir Putyin tanácsadója az Alfahírnek adott interjújában. Dugin szerint „a nemzetállamok kora lejárt (…) ezért van újra itt az ideje a birodalmak létrehozásának. Ha több birodalom jönne létre, akkor azokból az egyik az eurázsiai lenne, egy másik pedig az európai.” Duginhoz a Jobbik több ponton kapcsolódik.

Vona Gábor a 2013-as moszkvai látogatásán vele is találkozott, és Dugin műveit az Attila Király Akadémia oktatói, elsősorban Horváth Róbert fordítják magyarra – igaz, kérdésünkre Baranyi azt mondta, a nemzetállamok kapcsán Dugin tévúton jár. Scheer-Komjáthy Ádám szerint az órákon egyébként elismeréssel szóltak a putyini Oroszországról, és reményt keltőnek nevezték az orosz befolyás növekedését Európában.

Baloldali megmozdulás

Egyes akadémiai oktatók munkásságának másik fontos eleme, hogy a Habsburg-legitimizmus miatt elítélik az 1848–49-es szabadságharcot, baloldali megmozdulásnak tartják. Az alábbi levél az azóta megszűnt Magyarhajnal.com oldalon jelent meg. Az akadémia vezetője küldhette a hallgatóknak. A nem könnyen követhető gondolatmenet szerint a kommunisták hiába tiltották be március tizenötödikét, annak felforgató jellegét csak elhomályosítani sikerült.

Egy Baranyi Tibornak tulajdonított akadémiai kör e-mail: a gondolatmenet lényege, hogy hiába tiltották be a kommunisták március 15-e ünneplését, ez csak elhomályosította az ünnep felforgató jellegét Forrás: magyarhajnal.com

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója ezzel kapcsolatban az Origónak elmondta: „Utánajártunk, s az oda járó hallgatók és előadók elmondták nekünk, hogy sem a tananyagban, sem az órákon nem foglalkoznak a Habsburg-házzal, az 1848-as forradalommal.” Hozzátette: „A Jobbik mint nemzeti párt rendkívül fontosnak tartja a magyar nemzet nagyjaira való tisztelettel emlékezést, ugyanúgy mint történelmünk aranylapjaira írt szabadságharcainkat a nemzeti függetlenségért, ide értve a Rákóczi-szabadságharcot, az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot és az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. A Jobbik büszkén tekint az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra, különös tisztelettel emlékezik meg az aradi vértanúkra és más mártírjainkra, s ebből kifolyólag mélyen megvetjük a véreskezű Haynaut. A Jobbikban soha senki sem kérdőjelezte meg ezeket a nemzeti alapvetéseket.”

Tisztelik Haynaut

A Jobbikhoz kötődő Attila Király Akadémia weboldalán megtalálható tanulmányában Baranyi Tibor, az akadémia vezetője azt írja: „Az európai polgári forradalmak kedvező visszhangra találtak a magyarság nagy részénél, noha az 1848-as király elleni lázadásnak számos higgadt, de határozott ellenzője is akadt (Dessewffy, Szécsen, Szögyén, Zichy); ezeket az eseményeket szabadságharcnak nevezni voltaképpen szélsőbaloldali dilettantizmus.”

Az akadémia tanára Haynauról

"Elévülhetetlen fő érdemei a baloldali és szabadkőműves itáliai megmozdulások és az ugyanilyen magyarországi "szabadságharc" leverése volt. (Azé az "építő magyar szabadságharcé, amit többnyire zsidó származású egyének láttak el fegyverekkel, és amelyben minden kilencedik katona ugyanilyen származású volt.) (...) Tisztelhető emberi vonásain és haditettein túl tehát azt tiszteljük Haynauban, hogy ennek a jogos isteni Szigornak a hordozójává, megtestesítőjévé és képviselőjévé vált. E szigor - minthogy isteni Szigorrol van szó - mindig jogos" - olvasható az akadémia tanárának, Horváth Róbertnek "Miért tiszteljük Haynaut" című, a Pannon Frontban megjelent cikkében.

Szálasi mint példakép

Scheer-Komjáthy Ádám szerint az akadémián Szálasi Ferenc kultuszát is ápolják. Többször hősként, példaképként állították a hallgatók elé. A Baranyi Tibor és más oktatók írását rendszeresen közlő lapokban valóban számos Szálasi Ferencet méltató írás jelent meg. A Pannon Front Haynau mellett neki is szentelt egy különszámot, László András, az akadémia tanára pedig egy alkalommal azt írta, Szálasi mellett felhozható, hogy sosem lelkesedett Kossuth Lajosért, és sosem volt Habsburg-ellenes.

Az Origo kérdésére Baranyi Tibor, az akadémia vezetője azt mondta, Haynau életével ő a saját írásaiban nem foglalkozott, ezért a témában nem kívánt állást foglalni. Hasonlóan reagált arra vonatkozó kérdésünkre is, hogy valóban Szálasit állítják-e példaképül az akadémisták elé.

Szálasit a Baranyi Tibor által alapított Kard, Kereszt, Korona Szövetség egyik hivatalos állásfoglalása is méltatja. Magyarország utolsó legitim államfőjének nevezik.

A szellemi vezető

Baranyi Tibor Imre Vona Gábor tanácsadója, emellett László András tanítványa. Az Origónak nyilatkozó volt akadémisták szerint az idős László András után ő lehet a „metafizikai tradíció” mozgalom vezetője. Egy, a napokban készült interjúban Baranyi azt mondta, nem mindenben ért egyet Vona Gáborral (akiről viszont úgy tartja: „hasonlóan kiugró értelmi képességekkel rendelkező, a valódi spiritualitás irányába nyitott politikus 1945 óta nem volt más rajta kívül Magyarországon”), és a Jobbikkal általában kifejezetten rossz a viszonya. Forrásaink szerint azonban Baranyi Tibornak és híveinek a befolyása egyre növekszik a Jobbikon belül.

Vona Gábor tanácsadójával, Baranyi Tiborral Forrás:Facebook.com/baranyi.tiborimre

A három évvel ezelőtt indult akadémia előadói között olyanok is szerepet kaptak, mint Bakay Kornél, Bogár László vagy a 2014-ben elhunyt Für Lajos. Ők nem tartoztak László Andás és Baranyi Tibor köreibe. Az órák többségét és az azokon kívüli, csapatépítő programokat viszont a „belső kör” tartotta.

Szintén az akadémia előadója Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester. Az általa képviselt szellemiségről korábban az Átlátszó.hu készített cikksorozatot „Egy Szálasi-hívő polgármester ámokfutása” címmel. A volt akadémisták úgy tartják, hogy a polgármester tevékenysége jól mutatja, milyen eszméket képviselnek az oktatók, valamint az akadémia. Orosz Mihály Zoltánt is megkérdeztük, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Karrier a Jobbikban

Scheer-Komjáthy Ádám és az Új Hajnal Lovagrend másik tagja, L. Zsófia az első évfolyamra került be. Az első képzéseken szerintük többségében még nem jobbikosok kaptak helyet, többen jöttek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomból és a korábbi Last Exit-előadások hallgatói közül – azonban az alapítók nyíltan hangoztatták, hogy az akadémia elvégzése remek karrierlehetőségeket nyit meg a Jobbikban. Hivatalosan az akadémia egyébként nem káderképző. "Az akadémiát tévesen nevezik vezetőképzőnek, továbbá nem folyik politikusképzés" – fogalmazott az Origónak adott interjúban Baranyi Tibor.

Baranyi Tibor (középen az első sorban) az akadémia tanáraival és hallgatóival. A képen feltűnnek jobbikos politikusok is, Fügedi Richárd (balról a második) és Fodor Tamás (jobbról az ötödik), valamint Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester (balról a negyedik, kalapban), Barcsa-Turner Gábor (jobb szélén napszemüvegben) HVIM-elnök és Dér Zsolt (középen, hátul napszemüvegben) a Betyársereg tagja
Forrás: Facebook/baranyi.tiborimre

Mégis vezetőképző?

Ezzel szemben az akadémia oldalán található bemutatkozó videóban Vona Gábor 0:25 körül vezetőképzőről beszél, majd 2:30-nál Zagyva György Gyula azt mondja, hogy az iskolában akár az ország vezetésére is felkészíthetik a hallgatókat.

Az egykori diák, Scheer-Komjáthy Ádám szintén úgy tudja, hogy az utóbbi időben az Attila Király Akadémia számos hallgatója jutott pozícióhoz. Példaként említette a tiszteletbeli hallgatóként megnevezett Farkas Gergelyt, aki 2013-ban lett a Jobbik ifjúsági tagozatának elnöke, Fügedi Richárd alapszervezeti és ifjúsági tagozatos vezetőt, valamint Magvasi Adriánt, aki 2014-ben a Jobbik-közeli Alfahír főszerkesztője lett, és a párt EP-képviselőjelöltje is volt.

"Nem listáztuk az akadémistákat"

Szabó Gábor cáfolta, hogy előnyt jelentene a Jobbikban az Attila Király Akadémián töltött idő. Szerinte a '"párton belüli előmenetelnél az érdem, a képesség, a tudás játszik szerepet, s nem az, hogy ki milyen oktatási intézménybe jár, ráadásul még senki sem végzett az akadémián". Hozzátette: „a Jobbik nem vizsgálja, hogy tagjai milyen oktatási intézményekben járnak, s ott mit tanulnak, nem lehet a több mint 13 ezres párttagságunk oktatási szokásait ellenőrizni, meg ha lehetne, akkor sem tennénk. Annak örülünk, ha a tagjaink alaposan képezik magukat, s bővül tudásuk. Egyébként sem a frakciónk tagjai, sem a párt vezetőségében nincs tudomásunk arról, hogy pontosan név szerint kik járnak az akadémiára, listát nem vezetünk róluk.”

Nem a hivatalos káderképző

A pártigazgató elmondása szerint a Jobbikhoz két oktatási intézmény kötődik szorosan. A a párt által is támogatott egyik oktatási intézmény a 2008-ban útjára indított Atilla Király Népfőiskola, amelynek megalapítását Vona Gábor kezdeményezte. Itt az elmúlt hat és fél év alatt majdnem 100 oktató vett részt a képzésben, de az oktatási anyagba ott sem szólt bele a Jobbik vezetősége.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója Forrás: MTI/Kovács Attila

„Egy volt a lényeg, hogy a nemzeti önazonosságunk tudatát erősítse a tananyag, és használható tudást adjon át ingyenesen az oda beiratkozóknak” – fogalmazott. Emellett a Jobbik pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány az önkormányzati képviselők és középvezetők képzésére létrehozta a Prohászka Ottokár Pártakadémiát.

Zagyva Gyula lehetett a kapocs

A párt belső viszonyait ismerő forrásunk azt erősítette meg, hogy Vona Gábor a 2010-es évek elején, Zagyva György Gyula volt jobbikos képviselőn keresztül került kapcsolatba Baranyi Tiborral. Zagyva Gyula a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) alelnökeként segített tető alá hozni egy együttműködést a Jobbik és a HVIM között, ahol ekkor már komoly befolyást szerzett Baranyi köre. Zagyva Gyula egy – azóta a HVIM-hez köthető Szent Korona Rádió archívumából törölt – interjúban az akadémia „tiszteletbeli hallgatójának” vallotta magát, de cáfolta, hogy az intézmény Habsburg-legitimista lenne.

Barcsa Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjének állítólagos levele akadémistatársának arról, miért volt hős Haynau Forrás: magyarhajnal.com

Forrásunk szerint Zagyva Gyula régóta Baranyi Tibor és László András hívének számít, ezt Scheer-Komjáthy Ádám is megerősítette, hozzátéve, hogy jelenleg a HVIM vezetőségének nagy része a híveik közé sorolhatók. Mint mondta, ezt jelzi, hogy a HVIM honlapján egy időben olvasható volt egy felhívás, amelyben a Pantholokatolikus Tradicionális Egyháznak kértek adóegyszázalék-felajánlásokat. Ennek az egyháznak az alapítója László András volt.

Növekvő befolyás

„A párt elnöksége és a parlamenti képviselők biztosan tisztában vannak vele, miket oktatnak az akadémián. Emiatt sokakban ellenérzéseket vált ki ez a kör, úgy érzik, Vona egy idegen testet erőszakol bele a pártba” – mondta Scheer-Komjáthy az Origónak. Szerinte több vita hátterében az állt, hogy a Baranyi-tanítványok Vona Gábor védelme alatt állnak, szerinte a velük való vitája után lett kegyvesztett Gaudi-Nagy Tamás 2014-ben leváltott parlamenti képviselő, valamint Budaházy György, akivel az utóbbi két évben mind a HVIM, mind a Jobbik megszakította a kapcsolatot. Az ügyben megkerestük Gaudi-Nagy Tamást, de a volt képviselő nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, „bár megvan a véleménye” az akadémiáról, nem szeretné, ha nyilatkozatával kárt okozna a Jobbiknak.

A Jobbik az akadémián túl is kötődik Baranyiék köréhez. Korábban milliós értékű frakciószerződéseket kötöttek a Baranyiékhoz közel álló szervezetekkel, például az Örökség Őrzői Egyesülettel.

Nem tudni, milyen pénzből működik

Szabó Gábor úgy véli, nincs komoly kapcsolat a Jobbik és az akadémia között. „Az Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiát nem a Jobbik vagy a Jobbik pártalapítványa alapította, fenntartásához anyagilag nem járul hozzá, a Jobbik vezetőségének így sem komolyabb rálátása, sem beleszólása nincsen az ott folyó oktatásba.” Elmondta azt is, hogy az Örökség Őrzői Alapítvánnyal a Jobbik nem tervez további együttműködést, és velük 2014-ben már nem is újítottak szerződést.

Novák Előd Jobbik-alelnök tavaly Budaházy György rádióműsorában szintén azt mondta, nem tudja, milyen pénzből működik az akadémia, de a Jobbik pártalapítványától nem kap pénzt. Elmondta viszont, hogy a pártalapítvány támogatja a Baranyi Tiborékhoz köthető Magyar Hüperión folyóiratot (a nyilatkozat 41:26-tól hallható). Forrásaink szerint az akadémia a frakciószerződéseken túl innen juthat jobbikos pénzekhez.

"Még nem jött el az ideje Szálasi megítélésének"

Vona Gábor az akadémia tanításait érintő témákról eddig óvatosan nyilatkozott a nyilvánosság előtt. Szálasiról a Hír24-nek azt mondta: "...nem jött még el az ideje, hogy árnyaltan lássuk a történelmi szerepét ezen korszak vezetőinek".

Egy Baranyi Tiborral közösen tartott előadásán pedig arról beszélt, hogy „ellenségeink (…) nemcsak anyagi, de szellemi síkon is támadnak minket”, valamint kritizálta a katolikus egyházat, amiért elfogadja az „ellenség” által kitalált evolúciót. Ugyanezen a programon Baranyi Tibor arról beszélt, hogy a világban egy "okkult háború" folyik.

Vona jobbról előz?

Az elmúlt hónapokban Vona Gábor már nyíltan beszélt arról, hogy a Jobbik egyfajta "néppárti fordulatot" hajt végre: ennek lényege, hogy a párt igyekszik levetkőzni korábbi, szélsőségesnek gondolt stílusát, amely sokak szerint eddig gátolta, hogy az eddigieknél szélesebb szavazórétegek felé tudjanak nyitni. Ennek a folyamatnak a motorjaként mostanában személyesen Vona Gábor jelent meg, például akkor, amikor a Jobbik helyi politikusainak cigányozó, zsidózó megnyilvánulásairól nyilatkozott békítő hangnemben.

Ennek ellenére úgy tűnik, a közelmúltban éppen a pártelnök került kapcsolatba – a Jobbik eddigi irányvonalától is jobbra álló László András szavaival élve – "a legszélsőbb szélsőjobboldalt" jelentő szellemiséggel, személyekkel.