Szentmise azokról, akik az utcán éltek és haltak meg

Vágólapra másolva!
Sant'Egidio közösség szentmisével emlékezik meg vasárnap azokról, akik az utcán éltek és haltak meg. Modesta miséje 15 órakor kezdődik Budapesten, a Horváth Mihály téri Szent József-templomban.
Vágólapra másolva!

Modesta Valenti, 71 éves hajléktalan asszony 1983. január 31-én Rómában, a Termini-pályaudvar mellett lett rosszul, a kiérkező mentősök azonban nem vitték el, mert piszkosnak találták. Kevéssel ezután a helyszínen meghalt. A Sant'Egidio közösség azóta minden évben Európa-szerte megemlékezik róla és sorstársairól.

A Sant'Egidio közösséget 1968-ban alapította egy római diák, Andrea Riccardi és néhány iskolatársa azért, hogy közösen imádkozva és szegénynegyedekbe járva utcagyerekek, hajléktalanok, elhagyott idős vagy fogyatékos emberek gondozásával váltsák tettekre Jézus tanítását. A mára mintegy hatvanezer tagot számláló katolikus közösség a világ 75 országában működik. A magyar közösség a rendszerváltás idején született meg római diákok kezdeményezésére.