Ma megtudjuk, mit látott Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc

Vágólapra másolva!
Évértékelőt tart Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője és Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke is.
Vágólapra másolva!

A Jobbik elnöke körülbelül egyórás beszédet mond majd az ötszáz meghívott vendég előtt. A beszédet megelőzően kulturális programokkal szórakoztatják a résztvevőket.

Ángyán Józsefet kitüntetik

Az évértékelőn adják át a Jobbik és pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet. Ezt Novák Előd alelnök korábbi bejelentése szerint az idén Ángyán József egyetemi tanárnak, volt országgyűlési képviselőnek ítélték oda; az egykori államtitkár tudományos tevékenységét és közéleti pályafutását kívánják elismerni.

2011 óta

A Jobbik 2010-es parlamentbe jutása óta minden év januárjában évadnyitó rendezvényt tart - először 2011-ben volt ilyen -, ezeken Vona Gábor értékeli az előző évet és beszél a következő év feladatairól is.

Gyurcsány tizenegyedszer

Ma délután egy fővárosi szállodában tartja tizenegyedik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc először 2005-ben, miniszterelnökként tartott évértékelő beszédet, amelyet 2009-ig további négy követett kormányfőként. Ezek mindannyiszor a Parlamentben hangzottak el.

Lemondása után és ellenzékben is minden évben megtartotta évértékelőjét. Miután kilépett a szocialista pártból, és 2011 októberében létrehozta a Demokratikus Koalíciót, 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben már a DK elnökeként értékelte az előző esztendőt.