Sorra kellett menteni a hó miatt kicsúszott kocsikat

Vágólapra másolva!
Több mint ötven alkalommal riasztották a tűzoltókat a hókásás utakon árokba csúszott, úton rekedt járművek mentéséhez pénteken. Rajkánál, Vámosszabadinál és a Komárom-Esztergom megyei határátkelőknél is feloldották a délutáni korlátozásokat, és ismét behajthatnak Szlovákiába a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik.
Vágólapra másolva!

Több mint ötven esethez riasztották a tűzoltókat este 7 óráig országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A balesetek főként azokon a területeken fordultak elő, ahol továbbra is hókásásak, téliesek maradtak az útviszonyok. Elsősorban árokba csúszott járművek, személygépkocsik, buszok, teherautók okoztak gondot, illetve azok a tehergépjárművek, amelyek az úton megcsúszva nem tudtak továbbhaladni.

A tapadó hó miatt leszakadó ágakhoz és kidőlt fákhoz is legalább negyven esetben riasztották a tűzoltókat.

Szabad a forgalom

Eközben feloldották a forgalomkorlátozást a Győr-Moson-Sopron megyéből Szlovákiába tartó kamionok előtt. A rajkai és a vámosszabadi határátkelőknél átkelhetnek. A délután bevezetett korlátozás Rajkánál a 3,5 tonnánál, Vámosszabadinál a 7,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozott a szlovákiai havazás miatt.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szerint nem korlátozzák már a tehergépjárművek közlekedését az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán sem. A szlovák hatóságok feloldották a korlátozást a komáromi határátkelőhelynél is, így a 7,5 tonnánál nagyobb tömegű tehergépjárművek behajthatnak Szlovákia területére.

Az estig a rajkai határátkelőnél rekedt kamionosoknak meleg teát szállítottak a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei. Ha autók rekednek a megye útjain az időjárási körülmények miatt, a szeretetszolgálat étellel, meleg ruhával segít rajtuk.

Ismét járható

Délután feloldották az erős havazás miatt több szlovéniai határátkelőhelyen bevezetett korlátozásokat is, az egyes szakaszokon a pótkocsis tehergépjárművek ideiglenesen, néhány órán át nem közlekedhettek.

Ismét járható a 8-as főút, és közlekedhetnek a teherautók Pápa és Devecser között is - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Ismét közlekedhetnek a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek a 8-as főúton Ajka-Bakonygyepes és Veszprém között, valamint a 8402-es úton Pápa és Devecser között. Korábban az erős havazás miatt vezették be a korlátozást.

Jégmentesítették a burkolatot, így újra közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek a 2-es főút katalinpusztai szakaszán is. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajnalban vezette be a korlátozást, mert sózni kellett az utat.

Több településen 20 centiméter körüli, vagy még annál is vastagabb volt a hóréteg az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggeli adatai szerint.