Az új útdíjak ellen demonstrált az MSZP

mszp tüntetés útlezárás kossuth tér
Vágólapra másolva!
Országszerte több helyszínen tartott demonstrációkat a Magyar Szocialista Párt a városokat elkerülő útszakaszok díjmentességéért. A tiltakozás szervezése óta több útszakasz díjmentes lett.
Vágólapra másolva!

Az országos akció kezdő eseményeként a kecskeméti szocialisták az M5-ös autópályára vivő utak mellett négy helyszínen feliratokkal demonstráltak reggel 8 órától egy órán keresztül, a Kecskemétet elkerülő szakasz ingyenességét követelve.

A szocialisták elfogadhatatlannak tartják az útdíjat Fotó: Bielik István - Origo

Király József, az MSZP kecskeméti szervezetének elnöke azt mondta, elfogadhatatlan, hogy „amit egyszer már kifizettek az emberek, azért még egyszer fizessenek”. Ha a figyelemfelkeltő demonstráció nem vezet eredményre, akkor félpályás vagy egészpályás útlezárással is nyomatékosítani fogják követelésüket – mondta Király József.

Fotó: Bielik István - Origo

Budapesten is demonstráltak

Negyven autóval körülbelül száz-százötven ember tartott vonulásos demonstrációt a fővárosban pénteken délután, az év elején bevezetett útdíj-rendelet ellen tiltakoztak. A menet a budapesti Alkotmány utcáig vonult, ahol Tóbiás József a párt elnöke és Horváth Csaba, budapesti önkormányzati képviselő beszélt.

Tóbiás József szerint az M0-s fizetőssé tételével a Fidesz nemcsak új adót rótt az emberekre, hanem súlyos környezeti terhelést okoz Budapestnek és a fővároshoz közeli településeknek.

Tóbiás József és Horváth Csaba Fotó: Bielik István - Origo

A Fidesz-frakció közleményben reagált a demonstrációra. Azt írták, a szocialisták az olcsóbb autózás ellen tüntetnek, mert az új útdíj-rendszerben az autósok 70 százaléka olcsóbban veheti igénybe az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatot, és akár több tízezer forintot spórolhatnak évente. Szerintük a próbaüzemmel járó kisebb problémák ellenére az autósok többsége már elfogadta az átalakítást.