Lázár: Az egészségügy következik

Vágólapra másolva!
Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen.
Vágólapra másolva!

Lázár János a Csúcsi Olvasókörben rendezett lakossági fórumon kifejtette, a kormány az elmúlt években több mint 500 milliárd forintból felújított egészségügyi infrastruktúrát úgy akarja felhasználni, hogy minél magasabb színvonalú ellátást kapjanak az emberek.

Szeretnénk elérni, hogy az emberek egyre hosszabb időt tölthessenek el egészségesen, a várható élettartam pedig 2020-ra két-három évvel növekedjen, a nők esetében 80, a férfiaknál 72-73 évre – mondta Lázár János.

Szűrővizsgálat, dohányzás, alkoholizmus

A politikus rámutatott, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a háziorvosi rendszer fejlesztésével akár öt-tízezer ember életét lehetne megmenteni évente. Hangsúlyozta ugyanakkor az egyén felelősségét is. Úgy fogalmazott, rá kell venni az embereket arra, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, és fel kell hívni figyelmüket a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire is.

Lázár János tudatta, a Fidesz-KDNP évnyitó frakcióülésén téma lesz az egészségügy. Leszögezte: az egészségügy nem üzlet, nincs helye benne a profitnak.

Állami kézben

A kórházak állami kézben maradnak, ahol nincs helye a fizetős szolgáltatásnak. A jövőben a maradék „magánérdekű” fizetős szolgáltatást is ki fogják váltani államival.

Bárki létrehozhat magánkórházat, ám ennek finanszírozását nem várhatja az OEP-kasszától – mondta a miniszter.