Egyszerre hisz a vörös szegfűben és a sárga rózsában is az MSZP

sárga rózsa, MSZP
Vágólapra másolva!
Ahogy az elmúlt huszonöt évben, a következő huszonötben is a vörös szegfű lesz az MSZP jelképe – mondta az Origónak Tóbiás József arra reagálva, hogy ő és több más vezető szocialista politikus is egy sárga rózsát tett ki a Facebook-oldalára.
Vágólapra másolva!

"Ez nem jelenti azt, hogy lecserélnénk a vörös szegfűt. A sárga rózsa nem az MSZP szimbóluma, hanem az orbáni totális állam, a rendszer elutasításának jelképe, pártállástól függetlenül" – mondta az Origónak az MSZP elnöke. Később Tóbiás József az alábbi bejegyzést posztolta:

Tóbiás József magyarázata szerint a sárga rózsa annak a harcnak a jelképe, "amit a korrupcióba süllyedt kétharmad lebontásáért indítottunk". Úgy vélte, ehhez nincs szükség a logó lecserélésére: "Létezik baloldal, úgy hívják MSZP!" – tette hozzá.

Az ellenzéki párt szimbólumrendszerében tavaly év végén bukkant fel a sárga rózsa. Az Origo is beszámolt arról, hogy decemberben Polt Péter legfőbb ügyész parlamenti beszámolóját az asztalukon egy-egy sárga rózsával hallgatták a szocialista képviselők.

Harangozó Tamás és Bárándy Gergely a legfőbb ügyész felszólalása közben Forrás: MTI/Illyés Tibor

Sokan találgatták, vajon némi öniróniával az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című legendás dalára utaltak-e. Ám szocialista forrásink inkább a dal egy más értelmet adó bekezdését emlegetik: „azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa / azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra".