Andy Vajna megelőzte Simicska Lajost

Andy Vajna
Vágólapra másolva!
Andy Vajna, a nemzetbiztonsági átvilágításon nemrég sikerrel átesett filmipari kormánybiztos lekörözte ismertségben Simicska Lajost a Ki mit tud az oligarchákról? című Publicus-kutatás szerint.
Vágólapra másolva!

Ismertek, de nem különösebben kedveltek a magyar választók körében a kormányhoz közel álló háttéremberek - derült ki a Publicus Intézet Ki mit tud az oligarchákról? című kutatásából.

Andy Vajna a legismertebb

A megkérdezettek jól ismerik a nem választott háttérembereket is, különösen a nemzetbiztonsági átvilágítást nemrég sikerrel vett filmipari kormánybiztost, Andy Vajnát, valamint Simicska Lajost, akiknek a tevékenységét tízből kilenc választópolgár meg tudja ítélni - derült ki a Vasárnapi Hírek megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

A háttéremberek nem számítanak különösen népszerűnek, sőt, mindannyian jóval az 50 pontos határ alatt teljesítettek, így inkább negatív a megítélésük.

A legkedveltebb Széles Gábor, aki a 100 pontos skálán 41 pontot kapott.

Viszont róla is csak a Fidesz szavazói gondolják, hogy a "tevékenysége inkább előreviszi az ország dolgait", minden más csoport róla is inkább negatívan vélekedik.

Garancsit már alig ismerik

Kevéssé ismertnek számít Nyerges Zsolt és Garancsi István - őket a megkérdezettek kevesebb mint fele ismeri. Nyerges esetében ezt az átlagosnál is visszahúzódóbb életmódja magyarázza, Garancsi esetében pedig az, hogy még csak nem régóta van ebben a szerepben.

Orbán Viktor avat, a kép jobb szélén Nyerges Zsolt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hasonlóan új "játékos" még Tiborcz István is, azonban őt a bulvárszereplései már most az ismertségi középliga aljára repítették.

Tiborcz István apósával, Orbán Viktor miniszterelnökkel Forrás: Facebook / Orbán Viktor

A középmezőnyben található még az átlagos befutott politikusok 60-70 százalékos ismertségével Habony Árpád, Mészáros Lőrinc és Széles Gábor.

Ki számít népszerűnek?

Elemzésében a Publicus Intézet felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a politikában a háttéremberek szerepe más, mint a választott tisztségviselőké, ezért az ő népszerűségüket a "Tevékenységük mennyire viszi előre az ország dolgait?" kérdéssel mérték az adatfelvételkor.

Simicska Lajost sokan ismerik, de kevesen gondolják, hogy előrébb vinné az országot Fotó: Bielik István - Origo

A megkérdezettek 1-től 5-ig, iskolai osztályzatokkal értékelhettek, majd az eredményeket a feldolgozás során átlagolták, és egy 0-100 pontig tartó skálára konvertálták. 50 pont felett számít valaki inkább népszerűnek, míg 50 pont alatt inkább népszerűtlen.