Elrendelték, majd megszüntették a pécsi egyetem elleni nyomozást

Pécsi Tudományegyetem (PTE) természettudományi kutatóközpontja
Pécs, 2012. május 31. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) mintegy hétmilliárd forintból épülő új természettudományi kutatóközpontja. Az októbertől Szentághotai János nevét viselő, három épületből álló intézményben hétezer négyzetméteren húsz kutatócsoport dolgozik majd a természettudomány, az orvos- és egészségtudomány valamint a műszaki tudomány területén. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Vágólapra másolva!
Cáfolja a Pécsi Tudományegyetem, hogy hűtlen kezelés gyanújával nyomozna velük kapcsolatban a rendőrség. Az Origo információi szerint ugyan elindult az eljárás, de ezt technikai okok miatt szinte azonnal  megszüntették.
Vágólapra másolva!

Nem folytat nyomozást a Baranya megyei Rendőrkapitányság a Pécsi Tudományegyetemmel kapcsolatban - így reagált csütörtökön megjelent cikkünkre az intézmény. Levelükben a rendőrkapitányság sajtóosztályának nemleges válaszát idézték.

A feljegyzés mást mutat

Az illetékes rendőrségi sajtóreferens az Origo kérésére szintén cáfolta a nyomozás tényét. Ehhez képest, a birtokunkba került dokumentum egészen mást mutat: hivatalos feljegyzésben Wingert Róbert alezredes rendelt el nyomozást, Tényi István feljelentésére hivatkozva, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

nyomozás elrendelése Forrás: Origo

Az "esemény elkövetésének helye" rovatban a Pécsi Tudományegyetem tanulmányi irodájának címe szerepel.

Volt-nincs nyomozás

Megkerestük a Wingert Róbetet, aki elismerte: valóban indult nyomozás, de azt napokon belül megszüntették.

"Feljelentés kiegészítés keretében hatóságunk iratot kért be, majd miután ez megérkezett - az abban foglaltak alapján - a nyomozóhatóság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette" - tudtuk meg a rendőr-főkapitányság másik illetékesétől.

Vizsgálódott az ÁSZ is

Tavaly novemberben az ÁSZ rekord mennyiségű, összesen 121 jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) szemben, miután átvizsgálták az intézmény 2009 és 2013 között teljesített közbeszerzéseit.

Az Állami Számvevőszék is vizsgálódott a Pécsi Tudományegyetem közbeszerzéseivel kapcsolatban Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

ez durván az ötöde a tavalyi jogorvoslati kérelmeknek. A kifogásolt beszerzések összege elérheti a kétmilliárd forintot is.

Részletek nélkül

A Számvevőszék a közbeszerzési hatósághoz fordult, mivel úgy vélték, egy vagy több érintett megsérthette a közbeszerzési törvényt, részleteket azonban nem közöltek az Origóval. Bár korábban ÁSZ közzétette a kérdéses beszerzések listáját is, abból nem derül ki, milyen szabálytalanságokat találhattak az egyetemnél.