Lázár János közlekedési reformot tervez

Vágólapra másolva!
Járási szinten akarják megszervezni az állami szolgáltatásokat, így alakítják majd ki az egészségügyi, oktatási centrumokat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.
Vágólapra másolva!

Már sok kormány eljutott, hogy átalakítsa az egészségügyi, az oktatási és a szociális rendszereket, de ezt még soha senki nem egyeztette az ország közlekedési térképével - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Lázár János.

Szeretnénk elérni, hogy az egészségügy átalakítása kapcsán arról is beszéljünk, hogy a beteg hogyan jut el az adott kórházba" - tette hozzá a miniszter. Szerinte meg kell változtatni azt a gyakorlatot, hogy a Volán évek óta nem hajlandó figyelembe venni a menetrend összeállításakor az utazóközönség igényeit.

Ki kell alakítanunk az egységes, országos közlekedésszervezési rendszert, a vasutat és a buszjáratokat összehangolva egyeztetni kell a menetrendeket. Felháborító, hogy ezek a rendszerváltás után huszonöt évvel még mindig rendezetlen kérdések - mondta a miniszter.