Teltházra számítanak a fürdők az ünnepek alatt

Panorámamedence a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda új wellnessközpontjának tetőteraszán
Panorámamedence a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda új wellnessközpontjának tetőteraszán
Vágólapra másolva!
Az ünnepi időszakra megtelnek a fedett, téli kapacitással rendelkező magyarországi fürdők a Magyar Fürdőszövetség előrejelzése szerint.
Vágólapra másolva!

Juhász Szabolcs elmondta: a kéthetes téli szünetben elsősorban a kiemelt, országos jelentőségű helyeken lesz kimagasló forgalom, ami akár 1 százalékponttal is hozzájárulhat az éves teljesítmény emelkedéséhez.

Szeszélyes év

Összegzése szerint 2014-ben a magyarországi fürdők változatos és szeszélyes éven vannak túl: az év első öt hónapja jól volt, kedvező volt az időjárás, nőtt a forgalom. Nyáron a frekventált turisztikai célpontok közelében található fürdőkben nőtt a forgalom, míg a fedett kapacitással nem rendelkező, helyi jelentőségű fürdők forgalma a rossz idő miatt 5-8 százalékkal csökkent.

A kéthetes téli szünetben elsősorban a kiemelt, országos jelentőségű helyeken lesz kimagasló forgalom Forrás: MTI/Mohai Balázs

A fürdők idén átlagosan 2-3 százalék közötti nettó árbevétel-növekedést érhetnek el, ezen belül az országos és nemzetközi jelentőségű fürdőhelyeken a növekedés elérheti a 4-6 százalékot, viszont 5 százalékos csökkenés lehet a helyi és regionális fürdőkben.

A nyugati országrész fürdőinek teljesítménye azért erősebb, mivel itt Ausztriából, Csehországból, és Szlovákiából érkező vendégek vannak többségben. Az alföldi, és az észak-magyarországi régióban pedig a szlovák, a román, és szerb piac nyújtott megelelő bázist az egész éves forgalomhoz.