Gyurcsány: Orbán rosszul gondolkodik

Gyurcsány Ferenc előad felemeli a mutatóujját FOTÓ ÁLTALÁNOS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása lakossági fórum magyaráz MOZOG politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY előad felemeli a mutatóujját FOTÓ ÁLTALÁNOS gesztikulál Közéleti személyiség f
Debrecen, 2014. szeptember 29. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt debreceni szervezetének fórumán 2014. szeptember 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor gondolkodásából hiányzik az együttműködés elfogadása, barát-ellenség dichotómiában látja a világot, és az ellenséget a Nyugatban látja, barátokat pedig Keleten keres, ami szemben áll Magyarország nemzeti érdekeivel.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció elnöke a párt által pénteken, Budapesten rendezett, Az elszigetelt Magyarország és a globális világ című külpolitikai konferenciát megnyitó beszédében kiemelte, a jelenlegi külpolitika következménye, hogy az elmúlt 30-35 évben az ország soha nem volt ennyire elszigetelve, mint most. 2015-ben növekedni fog a kormány külső és belső elszigetelődése, nemzetközi és belpolitikai konfliktusokkal lesz teli az év - vélekedett.

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Gyurcsány Ferenc kijelentette: aki másfajta külpolitikát akar látni, annak nincs más választása, mint hogy itthon és külföldön is azt kívánja, hogy minél előbb bukjon meg ez a kormány. A demokratikus ellenzék nagy célja az előrehozott választás elérése lehet - tette hozzá.