Vércseppek vezettek a betörőig

Vágólapra másolva!
Vércseppek jelezték a menekülő balatonszentgyörgyi betörő útját, aki elfogása után egyszerre adta ki magát X-Mannak, illetve Mark Zuckenbergnek. A rendőrök átláttak a szitán.
Vágólapra másolva!

Vére buktatta le a betörőt, aki október végén egy balatonszentgyörgyi éttermet fosztott k,i akció közben pedig összevágta magát egy üvegtábla szilánkjain.

A helyi vendéglátós hívta a rendőrséget, a balatonkeresztúri őrs munkatársai pedig üldözni kezdték a férfit: a betörő megkönnyítette dolgukat, 40-50 méterenként vércseppeket hagyott maga után. Végül még településen, a Bercsényi utcában észrevették.

Némi üldözés után sikerült elfogni a vérző férfit, akit ezután mentők szállítottak a keszthelyi kórházba, majd a marcali kapitányságon hallgatták ki a rendőrök.

"Én vagyok X-Man!"

A férfi ekkor filmbe illő fedősztorikkal állt elő: kijelentette, hogy a belső ügyosztályról jött, és a somogyi állomány munkáját ellenőrzi, majd a képregény hős X-Manként, később pedig a Facebook-ot feltaláló Mark Zuckenbergként mutatkozott be.

Szakított régi életével

Végül bevallotta, hogy Székesfehérvárról jött, és csavarog, mióta felhagyott korábbi életformájával – útja során feltört egy házat Balatonszemesen, ahonnan ruhát, illaszert és biciklit lopott. Innen vonatozott Balatonszentgyörgyre, ahol egy kamerát és adathordozókat zsákmányolt, míg végül is lebukott.
A betörőt lopás bűntettével és vétségével is gyanúsítják, egyelőre szabadlábon védekezhet, tudatta a Zsaru Magazin.