Simicskán állhat a Fidesz kétharmada

Simicska politikus autóban politikus autóban Budapest, 1999.augusztus 31.
Lemondott tisztségéről Simicska Lajos, az APEH elnöke. A képen: Simicska Lajos távozik hivatalából.
MTI FOTÓ. Illyés Tibor
MTI FOTÓ. Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
„Komolyan gondolkodom rajta, hogy elindulok Veszprémben a választáson" - erősítette meg az Origónak Simicska Lajos. A vélhetően függetlenként, a Fidesz jelöltje ellen induló üzletember politikai szerepvállalása új fejezetet nyit az Orbán-Simicska háborúban, és ha győz, ő lehet a parlamentben a Fidesz-kétharmad esetében a mérleg nyelve. Ráadásul képviselői mentelmi jogot is szerezne.
Vágólapra másolva!

„Komolyan gondolkodom rajta, hogy elindulok, de ennél többet nem mondok" - erősítette meg az Origónak Simicska Lajos, hogy Veszprémben elindul a februári időközi választáson, melyet az uniós biztossá választott fideszes Navracsics Tibor lemondása miatt megüresedett parlamenti helyre írtak ki.

Végiggondolja az egészet

„Valóban megkerestek, és végiggondolom az egészet„ - tette hozzá az üzletember, aki arra a felvetésre, miszerint ha győz, ő lesz a mérleg nyelve az Országgyűlésben, nem mondott semmit, csak kuncogott. A helyzet ugyanis az, hogy a képviselői mandátummal Simicska nemcsak mentelmi joghoz jut, hanem csak az ő szavazatával lenne csak meg a Fidesz-KDNP-nek a kétharmados többsége.

Szerdán a Népszava írt arról, hogy Simicska elindulhat a veszprémi időközi választáson. Az üzletember vélhetően függetlenként szállna harcba a mandátumért, de egyelőre erre a kérdésünkre nem kívánt válaszolni.

Ő lehet a mérleg nyelve

Önmagában egyébként már az is komoly fejfájást okozhat Orbán Viktornak és a Fidesznek, hogy a kormányfővel az áprilisi parlamenti választás óta elmérgesedett viszonyban lévő, és a nyilvánosságot eddig kerülő üzletember elindul a választáson. Hiszen ennél egyértelműbb jelét Simicska talán nem is adhatná annak, hogy létezik, és egyre komolyabb az Orbán-Simicska háború.

Orbán Viktor amiatt aggódhat, hogy a kétharmad Simicska Lajoson múlhat Forrás: MTI/EPA/Andrius Ufartas

Simicska Lajos indulása különösen izgalmassá teheti a veszprémi időközi választást, amelyet a törvényi határidők figyelembe vétele alapján várhatóan február 22-ére tűznek ki, de a Nemzeti Választási Bizottság csak csütörtöki ülésén dönt arról, mikorra írja ki az időközi választást Navracsics megüresedett képviselői helyére az időközi választást a veszprémi 1-es számú választókerületben.

Veszprémben a Fidesz-kétharmad lebontására vágyó MSZP-nek erős konkurenciája lehet az üzletember. A szocialistáknak egyelőre nincs jelöltje, de a pártban Pál Béla nevét emlegetik: a korábbi államtitkár tavasszal indult Navracsics ellen, de akkor 20 százalékkal lemaradt mögötte. A Fidesz-KDNP egyébként a Vs.hu információi szerint a 33 éves Ovádi Pétert, Navracsics Tibor titkárát indítja majd.

Az indulók között lehet Török Gábor is. Mint az Origo megírta, a politikai elemző újra belevetné magát a politikába, miután volt már önkormányzati képviselő Aszófőn, most pedig elindulna Navracsics mandátumáért. De csak ha kap 22 194 lájkot a Facebookon. Eddig már csaknem 14 ezer gyűlt össze, a TV2 Mokka című műsorában pedig azt is elárulta: nem fogadja el pártok támogatását.

A 16. leggazdagabb magyar

A nemrégiben publikált Forbes-lista becsült adatai szerint Simicska Lajos a 16. leggazdagabb magyar 45,3 milliárd forintos vagyonával. Tulajdonosa a Közgép Zrt. építőipari óriáscégnek és számos hazai médiavállalatnak. A Fideszben egykor pénztárnoki pozíciót töltött be. Szoros kapcsolatokat ápol a szolnoki nagyvállalkozó Nyerges Zsolttal, aki a Közgép elnöki pozícióját is betölti.

Közgép-molinó a Kinizsi futsalklub edzésén, Szijjártó Péterrel Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Közös érdekeltségi körükbe tartozik a Publimont Kft. A 2009-ben még veszteséges cég 2010-ben kezdett megerősödni, és a korábbi cikkhez végzett kutatásainkból kiderült, hogy a kormányváltás óta több nagy állami cég és intézmény köztéri reklámjainak jelentős, meghatározónak mondható része a Publimont felületein jelent meg.

Milliárdokat vesz ki a Közgépből

Sokáig nem lehetett a nevét közvetlenül a legfontosabb érdekeltségéhez kötni, de egy 2012-es közbeszerzési dokumentumból már nyilvánossá vált, hogy ő a Közgép tényleges tulajdonosa. A cég az ország egyik legnagyobb építőipari vállalata, és évek óta olyan eljárási mód szerint tartotta közgyűléseit is, hogy amiatt nem voltak megismerhetők a tulajdonosai.

Tavaly a cég adózás előtti eredménye 4,5 milliárd forint volt 60,5 milliárd forintos árbevétel mellett. Ebből 4,1 milliárdot vettek ki osztalékként, de 2012-ben is volt már mit eltenni a tulajdonosoknak, akkor 3,2 milliárd forintot fizettek ki. 2013-ban az építőiparban 491 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el a vállalat - beleértve a konzorciumi tagként nyert közbeszerzéseket.

Simicska Lajos feleségével mezőgazdasági vállalkozásba is kezdett. A Bakonyban – a Veszprémtől 16-17 kilométerre - fekvő, Hárskútról elnevezett cég fő tevékenysége a juh- és kecsketenyésztés. A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. nem új társaság, hanem a Reklámegyesülés nevű cég átalakításával jött létre. A Reklámegyesülés részvényeit vásárolta meg Simicska Lajos és felesége, majd átnevezték a társaságot.