Vágólapra másolva!
Öt budapesti színház ügyvezetői igazgatói posztja üresedik meg a jövő év közepéig, a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint decemberben már pályázni is lehet rájuk.
Vágólapra másolva!

Egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés, hamarosan pályázni lehet öt budapesti színház megüresedő ügyvezető igazgatói tisztségére.

A Budapest Bábszínház , a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, az Örkény Színház, a Szabad Tér Színház kérdéses posztja 2015 január 31-én, a Vígszínház ügyvezetői helye 2015 június 30-án válik szabaddá - az előadóművészeti törvény alapján pedig már idén pályázatot kell kiírni a munkakörökre.

A közgyűlés ezért felkérte Tarlós István főpolgármestert, intézkedjen, hogy a jövő év január végén megüresedő helyekre egy hónapon belül, a Vígszínház ügyvezetői posztjára pedig legkésőbb december 31-ig pályázatot írjanak ki a illetékes szervek.