Ki szavazna Simicskára?

Simicska politikus autóban politikus autóban Budapest, 1999.augusztus 31.
Lemondott tisztségéről Simicska Lajos, az APEH elnöke. A képen: Simicska Lajos távozik hivatalából.
MTI FOTÓ. Illyés Tibor
MTI FOTÓ. Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Igazából nem tartanak Simicska Lajostól kormánypárti berkeken belül, mivel nem tartják őt egy komoly szavazatvonzó személyiségnek. A Fidesz–KDNP-ben olyan véleményt is hallani, hogy nem lenne nagy probléma a kétharmad elvesztése. Szocialista berkekben hiszik is, meg nem is, hogy Simicska elindul.
Vágólapra másolva!

Meglepetést keltett kormánypárti berkekben belül, hogy Simicska Lajos jelezte szándékát, hogy indulna a jövő év eleji veszprémi időközi országgyűlési választáson. A korábban a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó üzletemberként emlegetett, és egyben az ország egyik legbefolyásosabb gazdasági szereplőjének számító Simicska alaposan megkavarhatja az erőviszonyokat a körzetben, amelyben akár pár százalékon is múlhat a győztes kiléte. Ha a körzetben a Fidesz–KDNP veszít, akkor nem lesz meg a kétharmada a parlamentben.

Simicska Lajos alaposan megkeverheti a veszprémi kártyákat Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem vonzó

Az indulással kapcsolatban azt a szempontot is fölvetették, hogy Simicska egyáltalán nem vonzó jelölt, és indokot is keveset lehet felhozni arra, hogy valaki miért is szavazzon rá. Bár a politika világát jól ismeri belülről Simicska Lajos, de képviselő-jelöltként soha sem indult, és nincsen semmi gyakorlata abban, hogyan kell helyi szinten jól és sikeresen kampányolni.

Az egyre szaporodó képviselőjelölt aspiránsokra reagálva Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő csak annyit írt ki a Facebookra: "Ha Török Gabi és Simicska Lali után Kelemen Ancsa (vagy legalább Puzsér Robi) is elgondolkodna a veszprémi indulásán, akkor az RTL Klub onnan adhatná a Celeb vagyok, ments ki innen! újabb évadát."

Eközben lehet, hogy a jelöltségben gondolkodó Török Gábor mégsem indul el - akkor nem, ha Simicska Lajos viszont igen. A politológus szerda este az Inforádió Aréna című műsorában arról beszélt: "Politikai elemzőként azt mondom, hogy ha megjelenik Simicska Lajos bármilyen formában a választáson (...) nem vagyok annyira biztos, hogy akkor szereplőként, tehát sakktáblán, bábúként is szeretnék megjelenni."

Az elnökségi ülésen érte őket

Hiszik is, meg nem is értesüléseink szerint a szocialisták, hogy Simicska Lajos tényleg elindul a veszprémi időközi választáson. Az információ, hogy az üzletember megerősítette az Origónak, komolyan fontolóra vette az indulást a parlamenti mandátumért, az MSZP elnökségi ülésén érte a pártvezetést, így szóba került a kérdés a tanácskozáson.

Nagy a tét Veszprémben Forrás: Origo

Az elnökségi ülés után Tóbiás József szűkszavúan nyilatkozott az Origónak. Erre már nem lehet mit mondani – reagált a hírre. Szocialista forrásaink szerint az elnökségi ülésen, zárt ajtók mögött sem okozott ennél sokkal nagyobb izgalmakat a hír. Úgy tudjuk, a pártvezetés arra jutott, hogy pillanatnyilag ezzel „nincs dolguk”.

Az MSZP még jelöltet keres

Felmerülhet az MSZP jelöltjeként Mesterházy Attila neve is, már csak azért is, mert veszprémi, a párt pedig helyi embert keres jelöltnek - erősítették meg szocialista forrásaink a Magyar Hírlap értesülését, de hangsúlyozták: „egyelőre a volt pártelnök indításának nem több az esélye, mint bárki másénak”.

Mesterházy Attila maga sem ambicionálná nagyon, hogy őt indítsa pártja Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Vagy talán még kevesebb: a volt pártelnök környezetéből ugyanis úgy értesültünk, hogy Mesterházy maga sem ambicionálná nagyon az indulást. Egyesek úgy tartják a pártban,hogy a közhangulathoz igazodva inkább "civilebb" jelöltet kellene találni, mint a volt elnököt, másrészt ő jelenleg is parlamenti képviselő, így nehéz lenne megmagyarázni a választóknak, hogy miért akar parlamenti mandátumot szerezni (ha most nyerne, a tavasszal szerzett mandátumát átadhatná a listán őt követő párttársának.)

A szocialisták úgy tartják, nem is biztos, hogy Simicska elindul, de ezt amúgy sem tudják befolyásolni. Az MSZP-t ezért egyelőre az foglalkoztatja, hogy a győzelemre esélyes saját jelöltjét megtalálja, és mellette a saját szavazóit mozgósítsa. Forrásaink szerint pedig van egy praktikus megközelítés is az MSZP-ben, miszerint nem olyan nagy baj, ha Simicska is bontja a Fidesz-kétharmadot, bontsák együtt.

Nem népszerű

Az általunk megkérdezett kormánypárti háttéremberek szerint Simicska egyáltalán nem egy népszerű gazdasági szereplő, így szavazatvonzó képessége is meglehetősen kicsi. Éppen emiatt nem is lenne probléma, ha elindulna, mivel esetleg pár tucatnyi bizonytalan szavazót tudna megszólítani, hasonlóan azokhoz a jelöltekhez, akik például az újpesti-angyalföldi időközi választáson még az egy százaléktól is nagyon messze voltak.

Orbán Viktor kétharmados többsége szállhat el Veszprémben Forrás: MTI/Kovács Attila

Nemzetközi szálak

Más forrásaink a történéseknek egy teljesen más magyarázatot adtak. Simicska veszprémi indulása azért is kapóra jönne a kormánypártoknak, mert ha éppen a rá adott szavazatok miatt veszítenék el a mandátumot, akkor egyrészt a vereséget rá lehetne fogni. Másrészt a kétharmados Fidesz–KDNP többség miatt csökkenne a nyugati országok figyelme a magyar történések iránt.

Később választ a Fidesz

Nagyon örülünk neki, hogy a veszprémi időközi választáson ilyen sokan érdeklődnek az indulás iránt – közölte a kormánypárt az Origóval. A választás időpontját azonban a Nemzeti Választási Bizottság még nem tűzte ki, így a Fidesz-KDNP az érdeklődők közül csak később választja ki a jelöltjét – tették hozzá.