Összevonhatják a négy közmédiumot

Vágólapra másolva!
A négy közszolgálati médiaszolgáltató - a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden.
Vágólapra másolva!

A fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence - a kormánypárti frakció szóvivői - által jegyzett javaslat szerint az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokra figyelemmel indokolt a négy önálló gazdasági társaságot egyesíteni.

Azt írták: a technológiai fejlődésre, az új típusú médiaszolgáltatások elterjedésére tekintettel a közmédia rendszere sokkal hatékonyabban képes ellátni közszolgálati misszióját, ha az egyetlen gazdasági társaság összehangolt tevékenysége révén valósul meg.

Formai változások

A képviselők azt indítványozzák, hogy a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-vel beolvadás útján egyesüljön a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytassa tevékenységét. Megjegyezték, hogy az átalakulás kizárólag

az új társaság valamennyi — a korábbi négy közszolgálati médiaszolgáltató számára a törvény által előírt közszolgálati — feladatot egyedül fogja ellátni.

Megmondják, mi a társadalom érdeke

A politikusok egyértelműen rögzítenék, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatónak milyen típusú - rádiós, televíziós, online, hírügynökségi - szolgáltatásokkal kell szolgálnia a társadalom érdekét. A szabályozás újdonságként javasolja bevezetni az Európa számos országában már régóta alkalmazott úgynevezett közszolgálati értéktesztet, amely a nézettség, illetve hallgatottság mellett a közszolgálati jelleg mérésére is kiterjed.

A kormánypárti képviselők kötelezettségként írnák elő, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató működése, stratégiája kiszámítható és előrelátható módon tervezett legyen. Kitérnek arra is, hogy a beolvadás egyrészről biztosítja, hogy a gazdasági társaságok ne jogutód nélkül szűnjenek meg, másrészt pedig a közszolgálati feladatok folyamatos ellátása is biztosított marad.

A teljes médiapiacot érintheti

A javaslat emellett megfelelő jogi formában rögzítené a médiatanács által alkotott, alapvetően az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggő szabályokat, és több helyen pontosító, egyértelműsítő rendelkezéseket tartalmaz. Dunai Mónika és Tuzson Bence ezenfelül több, a közmédia, illetve egyes rendelkezésekkel összefüggésben a teljes médiapiac napi működése számára szükséges módosítást irányoz elő. Ezek egyebek mellett a műsorterjesztésre, a műsorkvótákra, vagy a hallássérültek számára hozzáférhetővé tett műsorszámok szabályozására vonatkoznak.