Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Kósa Lajos ellen

Vágólapra másolva!
Azonnali vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke ellen a Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselői. 
Vágólapra másolva!

A DK-s képviselők, Varga Zoltán és Korcsog György ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal helyi ügyfélszolgálata előtt jelentették be. Varga Zoltán elmondta: megelégelték, hogy nem kapnak választ arra, miként tudott Kósa Lajos több mint 40 millió forintot "végtörleszteni" 2011-ben, ha 2010-ben még csaknem kilencvenmillió forintos tartozása volt, bevallott megtakarítással pedig nem rendelkezett.

A DK debreceni képviselői kifogásolták azt is, hogy "miközben magyar gyerekek százezrei éheznek, aközben Kósa Lajos (...) öntelt milliárdosként kérkedik el nem számolt vagyonával, és milliós kiruccanásokat tesz a világ másik végére, koncertet nézni".